Szolgálat 24. (1974)
Eszmék és események - A mise a lelkipásztorkodásban (Dr. H.L.)
sék, hogy ne utál kozzanak a vendéglőben egy asztalhoz ülni vele . . . Nem jutott-e soha eszébe a fekete embernek, hogy ha a fehérek elvesznek, ezért őt lehet felelőssé tenni? Nem jutott-e soha eszébe, hogy evangéliumi kötelessége kiszabadítani a fehér embert szellemi sötétségéből, amelytől elvakítva nem látja, hogy a fekete ember testvére a mindennapi életben? Isten majd megkérdezi: „Fekete ember, hol voltál, amikor a fehér elutasította evangéliumomat és romlásba tartott?“ Ha a fekete azt feleli: „Én csak egy kaffer voltam, hogy mertem volna prédikálni az én uramnak?“ — akkor Isten így szól: „Hát nem volt elég neked Krisztus feltámadása, fekete ember, hogy megszabadítson a lelki és lélektani halálnak ettől a nemétől? Miért nem vettél magadnak bátorságot, hogy megmentsd fehér testvéredet?“ Manasz Buthelezi: Kereszténység Délafrikában. Der Christ in der Welt 23/3 A MISE A LELKIPÁSZTORKODÁSBAN A minden vasárnapi szentmise időben (hetenként kb. 1 óra) és a jelenlevők számában utolérhetetlen, összehasonlíthatatlan alkalom a lelkipásztori hivatás (nem hivatal) teljesítésére, kibontakozására. De úgy tűnik, nem élünk eléggé az adott lehetőséggel. Nagy reményeket fűztünk a nemzeti nyelvhez, a hívek imádságos-énekes részvételéhez, a szembemisézéshez. Igen, mindebből nagyon sok jót lehet kihozni. De a magyarnyelvű misén, szembemiséző oltárnál éppúgy lehet unatkozva, idegenül és feszengve ülni és állni, mint a régi liturgiánál. Mi tehát a teendő? — Hadd mondjunk el itt néhány (kipróbált vagy tervezett) szempontot, gondolatot, amely a mise mai „kihasználásával“ foglalkozik. Templomainkban a szembemiséző oltár és a „papi szék“ (a misézőnek és a ministránsainak helye) minél közelebb legyen a néphez, szinte a nép sorai közt. Igaz, hogy ez nem egyszer zavaró a miséző számára (ezért félnek egyes papok a néppel szemben történő misézéstől). Nem mindenki és nem mindig bírja a rászegeződő érdeklődő tekintetek pergőtüzét. De ezt meg kell tanulnunk és szoknunk. A kezdeti lámpalázat már akkor le kellett küzde- nünk, amikor egyáltalán misézni meg prédikálni kezdtünk. A papnak vállalnia kell ilyen értelemben a „nyilvános“ szereplést, a nyugodt, egyszerű, de határozott fellépést. Ugyanakkor családiasnak, barátinak kell lennie, kerülni a nagyképűségnek, nagyzolásnak, uralkodói allűröknek és a lekezelésnek még a látszatát is. , Az külön probléma, mit csináljunk a régi „hajóba“ hozott oltár mögött üresen tátongó „szentéllyel“. Megmarad régi oltárával szentségháznak, es- ketési helynek, vagy átalakítással külön (fűthető) hétköznapi kápolnává lesz? 76
