Szolgálat 24. (1974)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: A szeretetről szóló tanítás Szent János írásaiban
sem mondhatja magáénak. Az inkarnáció teológusa számára a szeretet földi tettei elsősorban a szeretetnek mint lelki és természetfeletti (végső fokon isteni) valóságnak megtestesülését jelentik. Azt azonban aligha várhatjuk Jánostól, hogy a hegyibeszéd módján az erkölcsi kérdéseket sorra véve hirdesse a szeretetből fakadó részletparancsokat. Az ő szeme mindig az egészen függ. De vajon ismeri-e János a nemkeresztények iránti szeretet kötelességét? Miért nem beszél az ellenségszeretetről? A felelet kettős. Egyrészt kétségtelen, hogy a „testvérek“ iránti szeretet követelménye sokszor nemcsak a keresztény közösségre, hanem minden emberre vonatkozik (pl. 1Jn 3,16-17). Ez azonban még nem a teljes válasz. Eszkatológikus szemlélete következtében János ismét és ismét csak azokra gondol, akik Isten szeretetét elfogadták; a többieket mintegy úgy állítja be, mint akiket már elítéltek, és ezért szeretet közösségéből végérvényesen kirekesztették magukat. Elültetésüknek ez a „végérvényes“ jellege az, amit nem szabad félremagyaráznunk, minthogyha ezek a kijelentések más üdvtörténeti távlatban és időszemléletben is érvényesek lennének. Amennyiben az „utolsó óra“ még nem befejezett, természetes, hogy a szeretet elfogadása, illetőleg elvetése nem végérvényes tény, és az ítélet ilyen vagy amolyan kimenetele a jövőtől függ. Ugyanakkor azt se feledjük — s ez a válasz második része —, hogy Jánosnál is, mint mindenütt az újszövetségben, az isteni szeretet a maga eredeti hozzánk áradásában ellenségszeretet: Isten akkor szeretett minket, amikor mi még nem szerettük őt, sőt ellenségei voltunk. „Nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért“ (1Jn 4,10). Ez a szöveg párhuzamos avval, amit írásunk elején idéztünk: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte“ (Jn 3,16). Egy más hasonlat nyelvén ezt János így mondja: „A világosság a sötétségben világít“ (Jn 1,5). Úgy is mondhatnánk: az isteni szeretet a gyűlölet birodalmába lépett bele, ott áradt ki. Istennek a világ iránti szeretete Jánosnál rendszerint mint egyszer megnyilvánuló, egyetlen tény szerepel, azonban világos, hogy Isten ezt az ellenségszeretetét az ő szemlélete szerint is minden embernek felajánlja és kínálja, nemcsak közvetlenül, de tanítványai, Egyháza által is: „megvilágosít minden világra jövő embert“ (Jn 1,9). Tehát egy állandóan megnyilatkozó, mindenkinek felkínált szeretetről van szó. így fedezzük fel, hogy Jánosnál is jelen van az ellenségszeretet mint különlegesen keresztény alapgondolat, de nem erkölcsi parancs formájában, mint a hegyibeszédben, hanem az Istentől hozzánk és tőlünk egymáshoz áradó szeretet teológiai jegyeként. E) összefoglalás Valószínűleg akkor mondhatjuk, hogy megértettük Szent János mondanivalóját a szeretetről, hogyha a két látszólag ellentmondó idézetet a világ szeretetéről mint egyetlen szintetikusan egységes tanítás részeit tudjuk 37
