Szolgálat 24. (1974)
Tanulmányok - Giacomo Lercaro: A szeretet a zsinati tanítás világánál
hogy kiszolgáltassa magát, hanem hogy szolgáljon; a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük, de köztetek ne így legyen: ha valaki köztetek első akar lenni, szolgálja a többit“ (Mt 20,28.26-27). A szolgálat, mindenekfólött a kölcsönös szolgálat, javaknak és ténykedéseknek kölcsönös kiegészülése. Isten ugyanis különféle adományokat adott nekünk: értelmet, egészséget, fizikai és lelki erőket, anyagi eszközöket, szakértelmet, éppen azért, hogy kölcsönösen kiegészítsük egymást, és kölcsönösen szolgáljunk egymásnak. Azonkívül mélyen kereszténnyé és természetfölöttivé teszi a tekintély értelmét: „non dominantes in cleris“, vagyis nem keresve a papságban az uralkodást, mint Szent Péter mondja (1 Pét 5,3). Ez a szolgálat iránti érzék a zsinati dokumentumok egész körében ott van, egészen a „Gaudium et spes“ konstitúcióig, amely mindenkinek kötelességévé teszi, hogy az emberiség szolgálatára szentelje magát, és ne legyen más becsvágya, mint annak szolgálata. Példaképe a nagy Minta: Krisztus, aki az emberiség igazi nagy „diáko- nusa", mert egész küldetése szolgálatra szól: azért születik, hogy szolgáljon, azért tesz csodákat, hogy szolgáljon, meghal, hogy szolgáljon bennünket, feltámad értünk, hogy megigazulást adjon (Róm 4,25), fölmegy a mennybe, hogy szolgáljon minket, és elvezessen oda. A paradicsomban is szolgálni fog nekünk, ő lesz a mi nagy „Diakónusunk", amint maga mondotta egy megdöbbentő példabeszédben: „Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkeztekor ébren talál. Igazán mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket“ (Lk 12,37). Az Egyháznak és a kereszténynek tehát Krisztusról kell példát vennie, és így az emberiség szolgálatára állnia. Ezek a szempontok a maguk hiányosságában is elegek ahhoz, hogy belesejtsünk: milyen „szélességet és hosszúságot, magasságot és mélységet“ íEf 3,18) ér el a szeretet tana a II. Vatikáni ökumenikus Zsinat tanításában. Eredeti: La caritá alia luce della dottrina conciliare. Favero Editoré, Vicenza, 1966.
