Szolgálat 24. (1974)
Halottaink - Merksz Elemér (Tanítványai)
későbbi sorozat elindítójának szánta. Kéziratban hagyta ránk szülőfalujának, Torna- szentandrásnak monográfiáját. 1974. május 20-án halt meg, június 4-én temették Tornaszentandráson. Ott nyugszik a XI-XIII. századi kis templom mellett, amelynek jelenleg is folyó műemléki feltárását ő indíttatta el. További terveit lezárta a halál. R. I. P. Frater MERKSZ ELEMÉR (1907— 1974) Az adatok és számok olyan keveset mondanak egy emberről! 1907.ápr.12. Merksz atyánk születésének, 1929.szept.1. ordinálásának napja. Közbül a család, a szülők és testvérei szeretete, nevelő hatása, Majláth püspök atya felejthetetlen szerető, tanú- ságtevö kereszténysége. Mindkettőről sokat beszélt később tanítványainak. Annál kevesebbet emlegette, hogy tanulmányai egy részét külföldön végezte. Széles látóköre azonban egy kicsit ennek is köszönhető. Azután kezdődött a munka: a káplánság, a hitoktatói hivatás felismerése, elmélyítése. 1929-31 Kunágota, 1931-32 Magyarbán- hegyes, 1932-33 Battonya: a jókedvű, jóképességű, jószavú hithirdető első nagy keresztje. Főnöke is, ő is lázas beteg. Temetés. 5 km végig a falun csípős hidegben. Húzzunk sorsot — mondja a főnök. Rákerült. Indul temetni. Következménye: homlok- üreggyulladás, és egy életen keresztül „sajátos" hanghordozás. De ezért soha nem „vádolt" senkit, se Istent, se embert! 1933-35: Makó. Már világosan tudja, hogy minden ember többre képes. Ambíciót kell kelteni mindenkiben! Zenekart szavaznak meg. A klarinétnak nem akad gazdája. Akinél megszólal, az tanul meg rajta! Nála szólalt meg, és sok munkája mellett maradt ideje a zenekarra is. Ekkor már befutott hitoktató. Munkái jelennek meg helyi, majd országos lapokban a táblarajz fontosságáról. Kliséket készít, átadja tapasztalatait az érdeklődőknek. 1935-50: klinikai lelkész Szegeden. Tizenöt év a lépcsőkön föl — le. Naponta hányszor!? Hányféle ember? De az arcok sokszor kiderülnek a kínzó fájdalmak között is, amikor az „atya" megjelenik. Soha nem erőszakos, de sokszor virraszt imádságban mellettük. Sokszor kéri a nővérek imáját is, bízik a kegyelemben. Nyomasztó mindig a betegek világában élni. Lassan a saját szívét is megeszik a lépcsők. Nem kér könnyebb beosztást. Ugyancsak 1935-től kap hitoktatói beosztást Szegeden. Az ifjú tapasztalatai kezdenek beérni. Nemcsak tanít: nevel. Egyik tanítványa a következőképpen ír róla: „Szuggesztív erővel, rendkívül színesen és érdekfeszítően, a gyermekek leikéhez közel férkőzve tanított, ügyesen, szépen és sokat rajzolt, ezzel még jobban lekötötte a gyerekek érdeklődését. Nem mesékkel, profán történetekkel, hanem a Szentírásból vett példákkal nevelte a gyermekeket, de azokat úgy adta elő, hogy vele együtt szinte átéltük az eseményeket, és érdekesebbek voltak minden más történetnél. Hatalmas erővel hatott a képzeletre, értelemre, akaratra és érzelmekre, emellett modora mindig finom, szerény, közvetlen és kedves volt. Kegyelmi életre nevelt. Központi témája volt a kegyelem. Nagy jelentőséget tulajdonított a nevelésben a dicséretnek, a jótulajdonságok észrevételének." 1952-től teológiai tanár is. Kispapjait határtalanul szerette. Kicsit büszke is volt, hogy minden „bajukkal" házzá mentek. Tanácsot, őszinte szót elsősorban tőle vártak, és elsősorban neki mondtak. Gyenge egészsége tovább kopott. Óráit azonban el nem hagyta, csak a legsúlyosabb állapotban. Aki meg tudott birkózni a kicsit orrhangú, kicsit monoton „beteg-emberi" előadásával, az talán legtöbbet tőle meríthetett az életre. Néha magáról is szót ejtett: így látott napvilágot az a benső kínja, hogy évtizedeken át helyeslő vagy elismerő szót munkájáért nem kapott. összeállította az elsőáldozási oktatás anyagát. Sokan kérték, el és alkalmazták az ő módszerét. Állandóan hangoztatta: a hitoktatás „keresztény életre nevelés"! Ő 111
