Szolgálat 23. (1974)
II. Újszövetség - Benedikt Schwank: A keresztény hivatás nagysága (1Pét 1,1-9)
nek el kell ismernie azt, amit Isten vitt végbe Krisztusban, el kell szánnia magát, hogy az új teremtményt meglássa; akkor fölfedezi a testvért is. A keresztényt csak hit által lehet felfogni, hittel kell látni és szeretni is — minden hiányossága ellenére, amelyek a „hússal“ velejárnak . . . Pál saját énjének nevezi Onezimuszt: „. . . fogadd, őt úgy, mint engem (17). A keresztség adta új létben Krisztus él a megkeresztelt emberben. „Nem én élek már, hanem Krisztus él bennem“ (Gál 2,20). Pál Krisztus osztályosa, Filemon és Onezimusz hasonlóképpen. A keresztény emberben inkább Krisztust kell látni, mint földi valóját. Minden emberben Krisztust látni . . . Benedikt Schwank A KERESZTÉNY HIVATÁS NAGYSÁGA Legyen áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában új életre hívott Jézusnak a halálból az élő reményre való feltámadása által, hogy a mennyekben elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon rátok. Az Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben majd megnyilvánuljon. Ezért örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell is, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre. Noha nem láttátok, mégis szeretitek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: telketek üdvösségét. (lPét 1,1-9) Első helyen az Atyának való hódolat áll, az ujjongás hálás kiáltása. Istent, mint Urunk Jézus Krisztus Atyját, különösen abból a szempontból illeti itt a levél dicsérettel, hogy ő a mi Atyánk is. Nem csupán az anyaméhben való természetes fogantatásunk lett volna lehetetlen az ő akarata nélkül, még sokkal inkább atyánk azáltal, hogy új életünk szülője, újjászületésünk oka lett. Később (1,23) pontosabban megtudjuk, hogyan kell érteni ezt az „újjászületést“: a keresztségről van szó. Az a csodálatos mag, amelyet Isten elvetett szívünkbe, a keresztény remény. Az egész levélen reménykedő alaphang húzódik keresztül. Az a remény, amelyről itt szó van, nem valami jámbor kívánság, hanem életeleven valóság; legjobban egy gyermekkel hasonlíthatnánk össze, akit anyja áldott állapotban (a német ezt „guter Hoffnung“-nak mondja) a szíve alatt hordoz. Az igazi keresztény remény kitekint Krisztus második eljövetelére és Isten királyi uralmára, de ennek ellenére már itt is élni és növekedni akar; reménykedve osztozik a reménytelenek 96
