Szolgálat 23. (1974)

H. Schürmann: A Szentírás mint lelkiolvasmány és ennek módjai

Isten és ember közötti párbeszédnek a dokumentumai. Az emberiség története sajátos jellegében kerül napvilágra benne. Nincs semmi emberi, ami ebben a gyűjteményben elő ne kerülne, ki ne kerülne Isten világosságára. Jézus Krisztusban „megjelent számunkra üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete“ (Tit 3,4); de ennek az emberszeretetnek a világossága már azóta világít, mióta Isten története az emberiséggel megkezdődött. A bibliai emberiség életének Istennel lefolyt történetei tehát példajellegűek: saját sorsunkra vetnek világot. Csak arról van szó, hogy „beleérzéssel“ azonosítsuk magunkat a bibliai történet alakjaival, és így jobban megértsük a magunk sorsát ezekben az ábrázolásokban, az emberiségnek Istennel kapcsolatos sorsában. Jézus Krisztusban és az ő „sorsában“ azután az imádkozó olvasó mindenestül megtalálja önmagát.

Kalauzunk, a kartauzi Guigo, Mt 5,8-on vüágítja meg a lelkiolvasásra való helyes beállítottságot: „Ezt hallottam olvasni: ,Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent/ Ez rövid szó, de dúsgazdag az értelme és az édessége. Olyan, mint a léleknek odanyújtott szőlőfürt. A lélek gondosan megszemléli és azt mondja magának: Ebben valami nagyon jónak kell lenni. Magamba térek és megpróbálom megérteni ezt a tisztaságot, azután meg is szerezni. Becses, kívánatos dolog ez. Birtoklása boldogságot jelent: hiszen Isten meglátása és az örök élet az ígéret érte.“

A Szentírás olvasása tehát mindig akkor „lelki“, ha kutatva irányul Isten igéjére, és újonnan próbálja megérteni és alakítani benne saját életét.

2. A rendszeresen gyakorolt olvasás bizonyos rendet igényel. Tarthatjuk naponta, vagy szabad délutánunkon, vasárnaponként, vagy ahogyan a legalkalmasabb. Idejét is előre állapítsuk meg: öt perc, tizenöt, vagy még több, ahogyan helyesnek tartjuk. A Gonosz ugyan erősen fog ösztönözni, hogy a megállapított időt megrövidítsük: azért nyugodtan tegyük magunk mellé az órát, és inkább mindig adjunk még hozzá egy percet. Sokaknak segít, ha mindig ugyanazon a helyen is végzik az olvasást, ott hagyják felütve a Szentírást, és az vár rájuk. Jó lenne, ha minden kereszténynek meglenne otthon a „csendes kamrácskája“, ahol „az Atya a rejtekben látja“ (Mt 6,6), még ha csak egy szék is ez egy zavartalan, csendes sarokban. Mielőtt hozzáfogunk az olvasáshoz, egy kis időre csendesedjünk el, és gondoljuk meg, hogy az űr akar most szólni hozzánk a Lélek által. Imádság is helyénvaló az olvasás előtt. Azután olvassunk, lassan és meggondoltan. Ami nem ragad meg, azzal ne törődjünk tovább. De keressük az értékes kincset, és kérdezzük minden szakasznál: Mit jelent számomra az1, amit itt olvastam?

8