Szolgálat 23. (1974)

II. Újszövetség - Szabó Ferenc: „Érettünk szegénnyé lett..." (2Kor 8,9-11)

is. Sokszor az ilyeneknél csupán az hiányzik, hogy öntudatosan vallási jelentést adjanak tetteiknek, az, hogy Jézus Krisztust kifejezetten megismerjék, és vele együtt vállalják szegénységüket. — Nem szükséges itt hangoztatnunk, hogy a keresztény szemlélet nem akarja az igazságtalan társadalmi rendet fenntartani, a helytelenül felfogott „gondviselés" csillapítószerével elaltatni az igazságosság jogos követeléseit. Amint kötelességünk, hogy küzdjünk a betegség ellen, ugyanúgy küzdenünk kell a nyomor és az éhség ellen is. A keresztény beletörődés, az Istenre hagyatkozás feltételezi, hogy teljes erőnkkel küzdünk a rossz ellen. A tényleges szegénység azonban lehet Isten kinyilatkoztatója, — tanúságtétel arról, hogy nemcsak ez a föld létezik. A mai gyakorlati materializmus korában ez a tanúságtétel minden keresztény számára kötelező, és egészen különösképpen hivatása azoknak, akik a szerzetesi életre kötelezik el magukat.

Az evangélium nevében tehát nem lehet kanonizálni az anyagi szegénységet, hiszen ebben az esetben fenn kellene tartani a szegény állapotot, és nem lenne szabad a jólétre törekedni. De ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy az evangélium egyedül a lelki szegénységet, vagyis csak az anyagi javaktól való benső függetlenséget és a szegény lelkületet hirdeti. Miért választotta akkor Jézus a tényleges szegénységet, miért kedvelte a szegényeket? S hogyan magyaráznánk akkor Szent Lukács „boldogságait"? Lukács a négy „boldogsággal" szembeállít négy „jaj“-t: „Boldogok vagytok ti, szegények, mert tietek az Isten országa. Boldogok vagytok, hogy most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek ... De jaj nektek gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat. Jaj nektek, akik most jól vagytok lakva, mert éhezni fogtok" (Lk 6,20k). Nehéz lenne e sorokat csupán a lelki szegénységre vonatkoztatni. A tényleges szegénység tehát valami módon az Isten országának titkára nyit rá.

Isten a szegénységben nyilatkoztatja ki magát; az Isten Fia megtestesülésekor a szegénységet vállalja, és a szegénységen keresztül vezet az út Istenhez. A szegényekben találjuk meg Jézust, mert ő teljesen azonosította magát velük. Amikor Isten Jézus Krisztusban felvette az emberi természetet és így egy lett az emberek közül, valamiképpen kiüresítette magát. Felvette a szolga alakját. Azért, hogy szolgáljon, és hogy életét adja testvéreiért. így árasztotta ki Isten ajándékait. A Szentleiket, a szeretet adományát is csak azok kapják meg, akik lélekben szegények, vagyis akik helyet készítenek szívükben az ajándéknak. Akik elismerik, hogy szükségük van megváltásra. Másrészt viszont azok, akiknek Isten maga elég, önként lemondanak a földi javakról, és szegénnyé lesznek a szegény Krisztussal. „Isten egyedül elég" — mondja Avilai Szent Teréz. És Szent Ignác a Suscipe végén: „csak szeretetedet add nekem és kegyelmedet, elég gazdag leszek: ez

88