Szolgálat 23. (1974)

II. Újszövetség - F. Kamphaus-R. Zerfass: Isten iskolája (Csel 16,6-10)

ilyen tanulólélektani kísérletek: mondjuk pl. egy kérdésre négy felelet áll, és a gyereknek kell próbálkozás és tévedések árán kitalálnia, melyik a helyes a négy közül.

Nyilvánvaló, hogy Pált itt ehhez hasonló „kísérleti iskolába“ fogták. Eltervezett egy missziós utat. Föltehetően a nagy római utak mentén akart vonulni, és mindenekelőtt Kisázsiát, vagyis a mai Törökország területét misszionálni. De — áll a szövegben kétszer is — „a Lélek nem engedte meg.“ Miért? Pál ezt csak akkor érti meg, amikor már lement Troászba, a tengerpartra. Ott éjszaka látomása van: a tenger másik oldalán egy idegent lát állni, ruházatáról fölismeri, hogy görög. Ez az idegen int neki: Jöjj át hozzánk és segíts rajtunk! Ekkor ébred rá Pál, miért akadályozta meg a Lélek, hogy Ázsiában hirdessék az igét. Megkockáztatja a nagy lépést az európai szárazföldre, azt a lépést, amely őt és a kereszténységet végleg kivezeti a Közelkelet környezetéből, és majd csak Róma világvárosában talál célhoz.

Számomra ez az epizód úgy jelenik meg, mint a jelen egyházának képe. Századokon át úgy látszott, mintha pontosan tudnánk, merre kell mennünk. Még a kívülállók is bizonyos tisztelettel mondták: „Egyet meg kell hagyni nektek: hogy pontosan tudjátok, mit akartok. Vegyesházassági politikátok mögött százados tapasztalat áll. És a ti álláspontotokról nézve teljesen következetes dolog, hogy itt egy centimétert sem engedtek.“ úgy látszott, mintha teljesen világos lenne, merre kell tartanunk. És most egyszerre érezzük, hogy így nem megy tovább. Jézus Lelke-e az, aki megtiltja a továbbmenést?

Mi célból tiltja meg nekünk, hogy a régi bevált utakat kövessük? Mi a szándéka velünk? Próbálkozásban, tévedésben kell kitalálnunk. És a Troászba lemenő Pál példaképünk lesz ebben. Mert mi is részesültünk egy álomlátásban, amely világossá teszi számunkra, miért kell valószínűleg felhagynunk az eddig vágott utakkal. János pápának, aki 1963 pünkösdhétfőjén költözött el tőlünk, volt ez a nagy látomása a parton túü emberről, a 2000. év emberéről, a jövendő nagy iparvárosok emberéről, arról, akinek az atom- és computerkorban kell élnie, és újból hív bennünket: Jöjj át hozzánk és segíts rajtunk! Látomása volt a Harmadik Világ emberéről, aki a tengeren át segítségért kiált. És megértette: most csónakot kell keríteni, és utánanézni, hogyan jutunk át, mert „Isten azt akarja tőlünk, hogy elmondjuk nekik az örömhírt, az evangéliumot“. Ez a küldetésünk, és ezért kell megváltoztatnunk az útirányunkat.

Nem tudom, véletlen-e, hogy János pápa éppen Törökországban jutott arra a korszakalkotó belátásra, amely Egyházunk sorsát minden bizonnyal meghatározta erre az évszázadra. Akkoriban mint még elég fiatal püspököt vakvágányra tolták: apostoli követ lett a világ leg6

81