Szolgálat 23. (1974)

II. Újszövetség - M. L. King: Cselekvő szeretet (Lk 23,34)

tességes és buzgó férfiak voltak. De a lelki és értelmi vakság áldozatai. Nem tudták, mit cselekszenek.

Ugyanezt a tragikus vakságot találjuk meg a faji megkülönböztetésben, a rabszolgaság nem túlságosan messzi rokonában is. A különválasztás legerősebb védelmezői közül egyesek meggyőződése őszinte és indítékai komolyak, úgy érzik, így a legjobb nekik, gyermekeiknek, nemzetüknek. Sokan jó templomlátogatók, meggyökerezve apáik-anyáik hitében . . . Micsoda tragédia! Négerek millióit feszítette meg a lelki- ismereti vakság. A kereszten függő Jézussal együtt szeretettel kell néznünk elnyomóinkra, és azt mondanunk: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit csinálnak.“

De ahhoz, hogy valaki kereszténynek nevezze magát, el kellene kerülnie az értelmi és erkölcsi vakságot. Az egész újszövetség végig a megvilágosodás szükségességére emlékeztet. A Biblia újra meg újra eszünkbe idézi, milyen veszedelmes a tudatlan buzgóság és az intelligenciát nélkülöző őszinteség.

Tehát mind a kettőre parancsunk van: a bűn és a tudatlanság leigázására is. A modern ember nemcsak az emberi rosszaság, hanem az emberi ostobaság miatt is áll a káosz szélén. Ha a nyugati civilizáció tovább süllyed, míg csak huszonnégy elődjéhez hasonlóan reménytelenül a feneketlen űrbe zuhan, ennek oka nemcsak tagadhatatlan bűnössége lesz, hanem döbbenetes vaksága is. Ha a modern ember továbbra is felelőtlenül kacérkodik a háborúval, és földi lakását esetleg olyan infernóvá alakítja, amelyet még Dante képzelete sem tudott maga elé állítani, az arcátlan rosszasága és egyben arcátlan ostobasága következménye lesz.

„Nem tudják, mit csinálnak“ — mondta Jézus. Vakság volt a megrögzött bajuk. És itt van a kritikus pont: nem szükségképpen kell vakoknak lennünk. A fizikai vakság rendszerint olyan természeti erők folyományaképp szakad rá egyesekre, amelyekkel nem rendelkeznek; az értelmi és erkölcsi vakság ezzel szemben olyan dilemma, amelyet az ember maga szakaszt magára a szabadsággal való tragikus visszaélése által, és azzal, hogy nem használja ki elméjének képességeit a maguk teljességében. Egy napon majd meg fogjuk tanulni, hogy a szív sohasem járhat mindenestül helyes úton, ha a fej iránya mindenestül helytelen. Amivel nem akarjuk azt mondani, hogy a fej helyesen gondolkodhat, ha a szív romlott. Csak ha az ember összhangba hozza a fejét meg a szívét — az értelmet és a jóságot —, akkor fog fölemelkedni igazi természetének beteljesedésére.

A világosság e világba jött. Az idők távlatain át egy kiáltó hang hívja az embereket, hogy járjanak a világosságban. 'Az ember földi

74