Szolgálat 23. (1974)
II. Újszövetség - M. L. King: Cselekvő szeretet (Lk 23,34)
Martin Luther King CSELEKVŐ SZERETET Jézus akkor így szólt: Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mint csinálnak. Lk 23,34 Az Újszövetség kevés szava fejezi ki világosabban és ünnepélyesebben Jézus lelkének nagyságát, mint ez a fönséges kijelentés a keresztről. Ez a legmagasabb fokú szeretet. Jézus imájának roppant jelentőségét csak akkor értjük meg egészen, ha észrevesszük, hogy a szöveg „akkor“-ral kezdődik. A közvetlenül megelőző vers így hangzik: „Amikor odaértek arra a helyre, amelyet a Koponyák helyének hívtak, ott felfeszítették, s a gonosztevőket szintén, egyiküket jobbról, másikukat balról.“ Akkor Jézus így szólt: Atyám, bocsáss meg nekik. Akkor — amikor a szörnyű haláltusa mélyébe taszították. Akkor — amikor az ember a legmélyebb aljasságba süllyedt. Akkor — amikor haldokolt, éspedig a leggyalázatosabb halállal. Akkor — amikor a teremtmény nyomorult keze arra merészkedett, hogy keresztre feszítse a Teremtő egyszülött Fiát. Ekkor mondta Jézus: „Atyám, bocsáss meg nekik.“ Pedig hát „akkor“ másképpen is lehetett volna. Mondhatta volna: „Atyám, tégy igazságot rajtuk“, vagy: „Atyám, ereszd szabadjára jogos haragod hatalmas villámait és pusztítsd el őket“, vagy: „Atyám, nyisd meg igazságosságod folyamának zsilipjeit, és hagyd, hadd szakadjon rájuk a méltó büntetés elsöprő áradata.“ De egyiket sem mondta erre a pillanatra válaszul. Bár kimondhatatlan haláltusában gyötrődött, emésztő kínt szenvedett, megvetették és eltaszították, mégis így kiáltott: „Atyám, bocsáss meg nekik!“ Tanuljunk meg két alapvető dolgot ebből a mondatból. * Először is csodálatos kifejezése Jézus azon képességének, hogy cselekedetekkel feleljen meg szavának. Az élet egyik nagy tragédiája, hogy az emberek ritkán hidalják át a szakadékot kijelentéseik és gyakorlatuk, szavaik és tetteik között. Oly sokan élünk állandó szkizo- fréniában, önmagunk tragikus megosztottságában! Egyrészt büszkén vallunk bizonyos fönséges és nemes elveket, másrészt sajnos ezeknek az elveknek éppen az ellenkezőjét csináljuk. Hányszor jellemzi életünket a hitvallás magas vérnyomása, és a cselekedetek vérszegénysége! Ékesszólóan beszélünk a kereszténység elvei iránti elkötelezettségünkről, életünk azonban tele van a pogányság gyakorlataival. Szenvedélyesen szónokolunk a békéről, ugyanakkor pedig állandóan a háborúra készülünk. Ez a furcsa kettősség, ez a szörnyű szakadék a „kellene“ 71
