Szolgálat 23. (1974)

II. Újszövetség - Gémes István: „...hogy ő szolgáljon ..." (Mk 10,45)

mondatot mondta — Pál szerint —, hogy jobb adni, mint elfogadni, akkor erre oka lehetett.

S itt látom én a két végiggondolandó irányt Jézusnál, ha már ott tartok, hogy őt mint ideált nem tudom elfogadni. Gondoljuk ezt még meg.

Először: Jézus soha nem érezte megalázónak a szolgálást, mert tudta, hogy nem is létezhetne-dolgozhatna, ha neki nem szolgálnának. Ha Isten nem „szolgált“ volna neki. Modern kori vitáink arról, hogy honnan vette Jézus a tekintélyét, isteni öntudatát, ill. hogy ezt „menetközben“ fedezte-e fel magában, vagy Isten már eleve felruházta vele — nem felelnek meg a való helyzetnek. A János evangéliuma által képviselt vonalat itt — szándékosan? — mellőzzük és figyelmen kívül hagyjuk! Jézus nem érthető meg annak tudata nélkül, hogy milyen erősen szájnak-kéznek, ti. Isten szájának-kezének tudta magát, őt Isten nyűgözte le azzal, ahogyan szolgált neki. Ahogyan felkészítette, erősítette és feladattal bízta meg. Születése meghirdetésétől kezdve, meg- keresztelésén át egészen haláltusájáig ez a „szolgáló“ kéz hordozta őt.

S csak ha ezt látom és fölfedezem, akkor találok magyarázatot Jézus készségére, amely olyan töretlenül a keresztig vitte el őt. És itt látom az én nagy problémámat is. Szolgálni csak az tud, akit megtanítottak arra, hogy ő sem más, mint akinek szolgálnak. Csak az, aki tudja, hogy ő ebből a szolgálatból él!

Másodszor: Jézus a szolgálatot valami elkötelező nagy erőnek tudta. Az a mi félelmünk, hogy ha valakit ki kell szolgálnunk, akkor függő helyzetbe kerülhetünk vele szemben. De ha megkérdezem, mi rejtőzhet emögött, rájövök arra, hogy puszta önzés. Félek, hogy abban a pillanatban kikerülök a középpontból, s más ül be oda helyettem. Mi más ez, mint önzés? Félelem attól, hogy jelentéktelenné válhatok, elszürkülhetek és függő helyzetbe kerülhetek. Luthertől szokás a sokat emlegetett mondatot idézni, amely szerint a keresztyén embert a hite teljesen szabaddá teszi, senkinek sincs alávetve. Viszont teljes rabszolgasors a része a szeretet miatt: felebarátjának teljesen alá van rendelve. Jézusról tudjuk, hogy ő szolgálni tudott a függőség érzésének elhatalmasodása és kisebbrendűségi komplexumok nélkül. S ha csodatettei végén a leíró mondatokat az evangélisták fűzték is hozzá, mintegy kommentárként, a csodák hatásához — mégis világosan mutatják a szerkesztői mondatok is, hogy szolgálatai mindig ámulatot — vagy dühöt — váltottak ki, mindenképpen általános figyelmet.

Harmadszor: Ha a mondat utolsó felét akarom megérteni, akkor ahhoz jó figyelni Jézusnak Lukács evangélista által feljegyzett mondására: „Én pedig közöttetek DIAKONOSZ vagyok“ (22,27). Itt az beszél, aki nem alkalmi munkás volt, nem itt-ott volt hajlandó valakiért valamit tenni, nem is néha-néha könyörült meg önzetlenül valakin. Hanem

62