Szolgálat 23. (1974)

H. Schürmann: A Szentírás mint lelkiolvasmány és ennek módjai

Heinz Schürmann

A SZENT1RÁS MINT LELKIOLVASMANY ÉS ENNEK MÓDJAI

Van egy „klasszikus“ keresztény imaélmény és az imádságról szóló tanítás, amelyet így vagy úgy minden század lelki íróinál és a lelkiélet sok kézikönyvében megtalálunk, és minden történelmi változás ellenére legmélyebb alapjaiban két évezreden át állandóan megmaradt. És bármilyen különbözők az imaformák az egyes korok szerint, meg fog maradni közös elemként a jövőben is. Akármennyit is kérdezgetjük — és joggal: „hogyan kell ma imádkozni“, nem szabad közben megfeledkeznünk erről a tapasztalatról. Az imádságról szóló keresztény tanítás állandó, soha fel nem adható sajátos vonása ez a formula: „Krisztus által az Atyához“. A keresztény imádságban lényeges az Istenhez való viszony „krisztológiai törése“. Ha ez „zavarónak“ érződik, akkor ez a kereszt zavaró jellege: ez adja meg a keresztény imádság sajátos mélységét.

A keresztény imádkozó „Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségébe hatol be“ (2Kor 4,4). Nem megy föl Mózessel a Sinaira, Isten dicsőségének „felhőjébe“ (Kiv 24,18 és másutt), hanem Pállal együtt hivő megtéréssel Jézus Krisztushoz, a megdicsőült „Űrhoz tér“, aki „Lélek“, és „mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az űr Lelke által“ (2Kor 3,17k).

A képek hozzáférhetőbbé tudnak tenni valamit. Van testi, szellemi és lelki „látás“. Szemünk a tárgyakat csak világosságban látja. Éppígy lelki szemünk is csak a „lét“ transzcendentális „világosságában“ ismeri meg az önmagában Létezőt, mondják a filozófusok. Hasonlóan — és mégis egészen másképpen „senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya“ (Lk 10,22). Csak akkor ismerjük meg, ha „Isten, aki azt mondta: ,A sötétségből támadjon világosság!', a mi szívünket is megvilágosítja, hogy Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán felragyogjon nekünk“ (2Kor 4,6). Csak Isten kegyelmének világosságában ismerhetjük meg Krisztust. De az imádságról szóló tanítás számára éppen ilyen fontos a megfordított igazság: „Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni" (Lk 10,22). Ő azonban nem a „bölcseknek és okosoknak" teszi ezt, hanem a „kicsinyeknek“ (Lk 10,21), akiket „balgaságnak látszó" (ti. a keresztről szóló) igehirdetéssel (lKor 1,21) akar megmenteni. Miközben az imádkozó együtt éh át Isten Fiával a megtestesülésig és kereszthalálig vivő „kiüresedését" és „megalázódását" (Fii 2,6kk), elérkezik a vallomáshoz: „Jézus az űr", és „az Atyaisten dicsőségéhez" (Fii 2,9kkh Csak a Krisztussal

5