Szolgálat 23. (1974)

I. Ószövetség - A. Peter: A pogányok megtérése (Szof 3,9-10)

másul, és csak ezt követi a helyes emberi válasz. Ez a mondás tehát nem azt az ígéretet tartalmazza, hogy minden nép a maga módján hisz egy fölsőbb lényben és fordul feléje, hanem hogy egyszer majd a pogány nemzetek is „Jahve nevét“ hívják segítségül. Nekik is kinyilatkoztatja magát Izrael Istene, és akkor majd Izraellel együtt vállvetve (szószerinti „ugyanabban az igában“) szolgálnak, mint zsidókból és pogányokból álló közösség.

Egyes magyarázók olyan meglepőnek találják Szoíoniásnál az üdvösségnek ezt a képét, hogy a szövegnek egy kis változtatásával eltávolítják, és az ígéretet csak Izrael népére korlátoznák. (A héber ’ammim = népek helyett ’ammi-1 = népem-et olvasnak.) Erre azonban semmi ok, mert már a régebbi próféták is beszélnek a pogányok megtéréséről. Az üdvösség egyetemességét föltételezi a 10. vers is. Az összefüggés szerint azok, akik áldozati adományaikat, Istennek szánt ajándékaikat bemutatják, mégpedig Jeruzsálemben, Izrael Istene közös tiszteletének jeleként, nem diaszporazsidók, hanem pogányok. A kusitá- kat a szöveg itt is, 2,12-ben is mint a pogány világ legmesszebb eső képviselőit említi. (A 10. vers zárószavai későbbi hozzátételnek látszanak, amely az etiópiaiak megtéréséről szóló jövendölést a szétszórtságban élő zsidóknak szóló ígéretté alakítja.) Talán a népek „adományait“ érthetjük szellemi javaikra, sajátos tapasztalataikra és ismereteikre is, amit a jövőben odahozhatnak Istennek az egész emberiséget átfogó birodalmába. A népek minden bizonnyal új gazdagsággal gyarapítják Isten gyermekeinek örökségét azáltal, hogy a bennük szunnyadó különleges szellemi és kedélyi erőkkel elsajátítják az üdvösség üzenetét, és Isten országát abban a sajátos alakban jelenítik meg, amelyet az ő nemzeti talajukon, az ő történelmükkel összefüggésben szükségképpen ölt. Nem tudjuk, elért-e idáig az ószövetségi próféta gondolata. De mindenesetre azt a hitet vallotta, hogy az a hasadás, amely az ő korában még kettévágta a világot és elkülönítette Isten választott népét a többitől, egyszer begyógyul és megszűnik. Az újszövetség tanúságot tesz arról, hogy ez az ígéret Jézus Krisztusban beteljesedett (Ef 2,11-22).

Isten üdvözítő akarata Szofoniás szemléletében a világon élő minden népet átfog. Nem áll az, hogy az emberiség csak a közlekedés modern fejlődésével, a gazdasági és politikai összefonódással vált volna sorsközösséggé. Az ószövetségi próféták tudatában ennek az egységnek Istenről való elképzelésük volt az alapja. Ebben látták az egység jövendő megvalósulásának zálogát is. De az egész emberiségnek szánt jövő először egy konkrét néphez, konkrét helyekhez és kinyilatkoztatási eseményekhez kapcsolódott. Ott kell megkeresni, ha részesedni akarunk benne. Ezért a következőkben a próféta Izraelhez fordul, és annak megtéréséről beszél.

52