Szolgálat 23. (1974)

I. Ószövetség - E. Haag: Keserves a prófétai hivatás (Jer 15)

Mert a te neved hangzott fel fölöttem,

Jahve, te a seregek Istene!

Nem ülök vidáman a vigadozók gyülekezetéi)en, Kezed megragadott: egyedül ülök,

Mert eltöltöttél a te haragoddal.

Mért tart szenvedésem örökké,

Sebem miért olyan gonosz,

Hogy nem akar meggyógyulni?

Mint az elapadó patak,

Olyanná lettél számomra,

Mint a csalóka víz.

— Erre így szólt Jahve:

Ha megtérsz és megtérítlek,

Akkor majd ismét színem előtt állhatsz.

Ha nemeset szólsz, nem, pedig közönségeset.

Akkor lehetsz az én szám.

Azok térjenek hozzád,

De te ne térj hozzájuk!

Akkor erős ércfallá teszlek téged Ez előtt a nép előtt;

Harcolnak majd ellened,

De nem győznek le,

Mert én veled vagyok.

Jer 15,10-11, 15-20

Jeremiás könyvének több helyén is megmutatkozik, hogy ő — a többi ószövetségi prófétától egészen eltérően — betekintést enged belső küzdelmébe és abba a súlyos nyomorúságba, amelybe hivatása gyakran juttatta. Ez a panasz azonban azt bizonyítja: attól sem riadt vissza, hogy gyenge óráiról, legmélyebb depresszióiról is föllebbentse a fátylat. Az ilyen szavakat ugyan először csak saját maga számára írta le, hiszen lényegüknél fogva nem a nyilvánosságnak voltak szánva. Ha később mégis nyilvánosságra hozta őket, akkor ez vallomás volt a szó legigazibb értelmében, mintegy gyónás, amelyben az egész világnak tudtára adta gyöngeségét és a rendreutasítást, amelyben részesült.

A fájdalom és kétségbeesés felkiáltásával átkozza el Jeremiás egész életét, születése pillanatától. Amikor e panasszal személyesen anyja felé fordul, aki őt, a civódás és ellentmondás férfiát megszülte a világnak, ezt bajosan lehet mindenestül megmagyarázni a panaszdal stílusával. Inkább Jeremiás lélektani sajátossága az, hogy szenvedését mindig valami kölcsönös feszültség szempontjából nézi és ítéli meg. Amikor most prófétai hivatása már-már alig elviselhető súllyal nehezedik rá, a férfiúban ismét felébred a gyermek, aki szeretné kisírni magát anyja szívén, ugyanakkor pedig visszahúzódik tőle, mint élete kínjainak kezdetétől. Ez a felfoghatatlan, de élettől izzó ellentmondás az emberek iránti szeretet és gyűlölet között, amely alatt a próféta szenved, az egész panaszon végigvonul.

48