Szolgálat 23. (1974)

I. Ószövetség - J. Loew: A hontalan vendégül látja Istent (Ter 18)

az ajtót. Az az ür, akié Dávid kulcsa, akiről írva van: „Amit kinyit, azt senki be nem zárja, amit bezár, azt senki ki nem nyitja“ (íz 22,22) — ez az ür nem veszi használatba ajtónkon minden zárat megnyitó kulcsát. Inkább elfogadja, hogy „övéihez jött és övéi őt be nem fogadták“ (Jn 1,11). Szívünkbe kell vésni ezt, hogy ne mulasszuk el a találkozást Istennel, amikor eljön hozzánk.

A várakozó Isten e titkára mi igen különböző módon felelünk. A szamariai asszony (Jn 4) semmiségeken rágódik, amikor Jákob kútjá- nál Jézus így szól hozzá: „Adj innom.“ És mi hogyan viselkedünk Jézus áldozatának nagy lakomája előtt, amikor azt mondja nekünk: „Vágyva vágytam ezt a húsvétot megenni veletek, mielőtt szenvedek“ (Lk 22,15)? Úgy-e, mint az emmauszi vándorok (Lk 24,13-32), akik, miután Jézus megmagyarázta nekik, mit „kellett szenvednie, hogy bemenjen dicsőségébe“, közös étkezéssel akarták megpecsételni a találkozást: „ügy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták:

,Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.‘ “ És ekkor felismerték a kenyértörésben, mert ők is olyan készségesek voltak Isten iránt, mint Ábrahám. S minden épp olyan egyszerű, mint Mambre tölgyénél.

Mindezen át megtanuljuk felismerni az úr arcát, akkor is, ha inkognitóban jelenik meg, mint Ábrahámnak és az emmauszi vándoroknak, megszerezzük a képességet, hogy ráismerjünk. A mambrei tölgy jelenésének e „három emberiében az egész hagyomány és az ortodox ikonográfia már a Szentháromság első jelenlétét látja.

Jézus elsődleges hitigazságként fogja hirdetni Istennek ezt az egyszerre valóságos és titokzatos jelenlétét a hozzánk beállító vendégben: „Éhes voltam és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és felkerestetek engem, börtönben voltam és meglátogattatok . . . Amit egynek e legkisebb testvéreim közül tettetek, nekem tettétek“ (Mt 25,35-40).

Krisztus Jézust befogadni pedig annyit jelent, mint a Szentháromságnak adni lakást lényünk legbensejében: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Szeretni fogja őt Atyám is, hozzá megyünk és benne fogunk lakni“ (Jn 14,23).

Tehát valahányszor kitárulunk a testvéri osztozásra, magát az Urat fogadjuk be. Élet-halál kérdés ez a mai vüágban mindenki számára: az emberek egyik felének az az élet-halál kérdés, hogy kenyerük legyen, a másik felének pedig lelki élet vagy halál kérdése az, hogy megosszák a kenyeret . . .

De mindez a jelenlét ne kisebbítse az egyetlen és hasonlíthatatlan Jelenlétet. Mert túl, mérhetetlenül túl ezeken a már magukban is cso29