Szolgálat 23. (1974)

Nemeshegyi Péter: A Szentírás nyelve és a mai ember

nálathoz alkalmazkodott, hogy így mindenfajta emberhez egyaránt eljusson az Isten szava.

A „dinamikai megfelelés“ elvén kívül Nida szerint a jó fordítás második főelve a „supplying information“ (értelempótló betoldás). Minden szöveg egy bizonyos hallgatóság ismeretkörét tételezi fel. Valamennyi kultúrkörnek megvan a maga ismeretköre, amely előfeltétele a számára írt szöveg megértésének. Természetesen ezek az ismeretkörök a különböző kultúrkörök esetében nem azonosak. Gondoljunk pl. Vörösmarty Szózatának első soraira. Ha ezeket le akarnánk fordítani pl. egy olyan nép nyelvére, amely nem ismer „hazát“, mert nomád pásztoréletet folytat, nem ismer „bölcsőt“, mert az anyák hátukon cipelik újszülötteiket, a legnagyobb nehézségekbe ütköznénk, és gondosan megválasztott „értelempótló betoldásokat“ kellene alkalmaznunk, hogy a Szózat e nép számára is egy „szózat“ erejével hasson. A Szentírás fordításánál ez a szempont különösen fontos. Hogy csak egy példát említsünk: a zsidók beszédükben lehetőleg kerülték az „Isten“ szó használatát; gondolatukban mindenütt ott látták tevékenységét, de ennek kifejezésére körülírásokat, pl. a cselekvő alany nélküli szenvedő igealakot választották. Jézus is sokszor alkalmazkodik ehhez a beszédmódhoz. De a modern olvasó esetében ennek szószerinti fordítása vagy félreértéshez vezet, vagy legalábbis csökkenti az eredeti szöveg erejét. A mai ember ugyanis, ha kifejezetten nem mondják neki, sajnos nem szokott az Istenre gondolni. Az ilyen és hasonló esetekben szükséges az „értelempótló betoldás“. Ennek az elvnek alkalmazása persze kényes. Ha túlzásba visszük, már nem fordítás, hanem magyarázat születik. Elhanyagolása azonban végzetes hiba lenne. Az „értelempótló betoldás“ nélküli fordítást a mai olvasó vagy csak félig értené, vagy félreértené.

A fentebbi elvek alapján fordítják ma az egész világon újra és újra a Szentírást. Ennek a munkának soha sem fog vége szakadni, mert a szentirástudomány halad, a nyelvek fejlődnek és változnak, az emberek ízlése és felfogóképessége sokrétűvé lesz és változik.

Igaz, a szentírásfordításhoz tudni kell héberül vagy görögül, és egy bizonyos fokig járatosnak kell lenni a modern szentírástudományban. De a nemzetközi szentírástársulatok jóvoltából (amelyekben az utóbbi években katolikus tagok is közreműködnek) annyi kiváló fordítási segédeszköz jelent meg, hogy olyanok is, akik maguk nem végeztek hosszú tanulmányokat, képesek lennének jó fordítási munka végzésére. Például az újszövetség új görög kritikai szövegkiadása, Kurt Aland, Matthew Black, Carlo M. Martini (a pápai Szentírásintézet rektora), Bruce M. Metzger és Allen Wikgren szerkesztésében, kitűnő alapot nyújt a fordítóknak, és amellett olcsó is. Léteznek azonkívül szótárak, filológiai elemzések és egyéb segédkönyvek, főleg angol ,és német nyel104