Szolgálat 22. (1974)
Könyvszemle - Geistliche Schriftlesung: Ószövetség (Ö. M.)
KÖNYVSZEMLE Geistliche Schriftlesung. Erläuterungen zum Alten Testament. (A szent- íráskommentárok ószövetségi része.) Patmos Verlag Düsseldorf 1969. Eddig 6 kötet. A II. Vatikáni Zsinat megnyitására jelent meg ennek a lelkiolvasásra szánt kommentárnak első újszövetségi kötete. A zsinati atyák biblikus lelkesedése átterjedt a szerzőkre is: mire a kinyilatkoztatásról szóló konstitúciót három év múlva megerősítették, a tervezett 28 kötetnek a fele készen állt. Ez a siker fölbátorította a kiadót, hogy az újszövetségi sorozat után egy ószövetségit is indítson. Megint két német exegéta, egy keletnémet és egy nyugatnémet vállalkozott a sorozat szerkesztésére: Hans Lubsczyk oratoriánus Erfurtból, akinek főleg a bibliai teológia vizsgálatában vannak érdemei, és Hermann Eising, a münsteri egyetem ószövetségi professzora, a formatörténetnek és Palesztina archeológiájának szakembere. Eddig összesen 6 kötet jelent meg. Az újszövetségi sorozattal szemben, amely az összes könyveket magyarázza, az ószövetségi rész válogatást végez. Az eddigi kötetek bizonyítják, hogy a válogatás jó szempontok szerint sikerült. A legnagyobb súlyt természetesen a prófétákra helyezik, bár elsőnek Jób könyvének a kommentárja jelent meg. Ez az ószövetségi sorozat is a Zsinat szellemében indult. Az Isten népének folytonossága az ószövetségi Izraelből át az Egyházba, a hit mint személyes döntés és ugyanakkor közösségi jellegű megnyilvánulás, és a zsinat egyéb hangsúlya nagyon indokolttá tették. Az eddigi kötetek is mutatják, hogy a magyarázatban a holisztikus törekvés ( = az üdvösség titkainak átfogó látása) jellemzi a szerzőket. Az Izrael történetébe ágyazott kormagyarázaton túl kiemelik a Krisztus mint beteljesedés felé tartó irányt, a Krisztus titkában rejlő teljes igazságot (DV 24). Jób könyve a bölcsességi irodalomhoz tartozik. A többi öt kötet a „jeruzsálemi prófétákat“ kommentálja. A két nagy próféta, Izaiás és Jeremiás 2-2 kötetet kapott, viszont a 3 kis prófétát, Zefanját (Szofoniást), Náhumot és Habakukot Adalbert Peter egy kötetbe foglalja össze, összehasonlítottam egy kicsit Izaiás és Jeremiás elemzését. Főleg az indulást. Minden próféta isteni meghívással igazolja küldetését. Ez a pecsétje hivatásának. A próféták királya a jeruzsálemi templomban kapott egy mély élményű látomást, és itt azonnal, készséggel felajánlkozik: „Itt vagyok én, engem küidj!" Jeremiás több szakaszban kapja meghívását, és először vonakodik. Két próféta, két egyéniség, két különböző élettörténet. De egy a hivatás: életük Isten és ember találkozásának színterévé lesz. Jeremiásra annyira ránehezedik megbízatása, hogy lelkében megrendül, kételyek ébrednek benne önmagát és népe sorsát illetően. A két szerző különböző módon közelíti meg a próféta személyét és hivatását. A münsteri Eising (Izaiás) sokat reflektál az újszövetségre, a régi exegetikai elv szerint: quod in vetere Testamento latét, in novo patet. Magyarázata tele van evangéliumi és szentpáli hivatkozásokkal. — Negyedszázaddal fiatalabb trieri kollégája, Ernst Haag, inkább csak az ószövetségi próféták párhuzamos helyeivel világítja meg hősének szerepét. Eisingnek talán átfogóbb a látása; Haag nagyobb gonddal, történelmi és teológiai téren behatóbban magyarázza a szövegben fölmerülő problémákat (pl.: mit jelent az, hogy Isten valakit „formál“, „ismer“, „megszentel"). Gondolom akik ritkábban nyúlnak az ószövetséghez, az ő fejtegetéseit jobban megértik és többet merítenek belőle. De mind a két kommentátorra áll: igen lelkiismeretes munkát végzett. Nemcsak azzal, hogy nagy erudícióval festik a történelmi hátteret, gondosan elemzik a prófétai üzenetet, hanem főleg azzal, hogy rámutatnak: Jahve az egész világhoz szól, az ószövetségnek a mai emberhez is van szava: ma is változatlanul Isten igéje, éspedig sugalmazott igéje, amely „nem tér vissza Istenhez anélkül, hogy meg ne termékenyítené" mindazokat, akik olvassák (vö. Iz 55,10-11). 89
