Szolgálat 22. (1974)

Eszmék és események - A Kereszt világosságában (S. M.)

Az elkötelezés útja a rendben igen meggondolt és lassú. 6-12 hónapig terjedő próbaidő után 2 — 2 1/2 éves noviciátus, majd 5-6 évre szóló ígéret következik, és csak azután az örökfogadalom.

„Egész életünk vezérelve — vallják —: Amen, Alleluja!“ Csakugyan: kilenc solingeni nővér mindegyike (egy éppen látogatóban jár) sugárzó jókedvvel nevet felénk a képen, mindegyik a maga módján. Nagy segítség számukra a közösség: megosztják egymással erejüket és képességeiket, s közösen viselik gyengeségeiket. Egy másik fényképen a fiatal főnöknő, Izaiás nővér a vak Monika nővér kezét irányítja a virágok felé. Eszembe jut egy fametszet, amelyet fiatalkoromban láttam: egy látó és egy vak ember keze közeledik egy rózsához. A látó magabiztosan nyúl a virág kelyhe után, míg a vak a tövisekbe ütközik. Itt a testvéri szeretet elhárítja a töviseket . . .

A bencés szellem nemcsak a vendégszeretetben mutatkozik meg, hanem a kifelé való további sugárzóerőben is. Különösen kapcsolatban érzik magukat szenvedő és beteg emberekkel. Gondjaikat, ügyeiket imáikba foglalják. Vannak a világban élő oblátáik: betegek, akik a fenti szellemben kívánják hordozni keresztjüket, naponta imádkoznak Krisztus szenvedésének tiszteletére a nővérekkel egyesülve, és havonként egy-egy tartalmas körlevelet kapnak tőlük. (A Keresztrefeszített Jézus Szövetsége.) A másik köréjük csoportosuló közösség a „Betegek Barátai“: olyan emberek, akik támogatni kívánják a nővérek apostoli munkáját a betegek között, pénzzel, jótanáccsal, lelki segítséggel.

A nővérek élete igen változatos. Tapasztalatcserét folytatnak más nővér- közösségekkel, sokan jönnek hozzájuk előadásokat tartani, élénk levelezésben állnak többi házukkal.

Kérésünkre ketten személyes levélben írták le nekünk hivatásuk útját és tapasztalataikat. Ingeborg nővér osztrák. Nem sokáig élvezhette szülőföldjének szép természeti környezetét, mert ismételt lábtörés következtében 4-16 éves koráig egyáltalán nem tudott menni, azután is csak mankókkal. Egy mariazelli zarándoklaton valaki megszólította, és — mintha csak tudna titkos vágyáról — figyelmébe ajánlotta a Megfeszített nővéreit, akik azonban akkor még csak Franciaországban éltek. így hazáját is el kellett hagynia. De ment, mert úgy érezte, Jézus fogja kézen. Nagy volt az öröme, amikor később visszatérhetett a német nyelvterületre. — Ursula nővér a DDR-ből került oda. Egy újságból figyelt fel erre a lehetőségre, hogy szívbaja ellenére követhesse kontemplativ hivatását. „Tíz éve próbálom, és visszanézve ezt mondanám: nem cseréltem fel az aktív életet a tétlennel. Szemlélődés, munka, ima, közös élet — mindez csupa tevékenység, ha ,le akarjuk fordítani' az életünkbe. Az itteni élet nemcsak segítség számomra, hanem örömet szerez, anélkül, hogy idealisztikusán fognám fel. Egész életünk iránya az én-te kapcsolat. Elsősorban a nővértársakhoz való viszonyra gondolok itt, akikkel naponta szoros együttlétben élek, és akiknek mindegyike — Istennek hála — egész ember. Hisz ez az embervoltunk tesz nővérekké, a szó^ legátfogóbb értelmé79