Szolgálat 22. (1974)
Eszmék és események - A papi továbbképzés fejlődése az Egyesült Államokban (Csányi Dániel)
oldásnak egyrészt nyilvánvaló előnye, hogy elősegíti a keresztény egység ügyét azáltal, hogy rendszeresíti a kapcsolatot az egyházak papjai között. Másrészt sokszor anyagi előny az, hogy egy elsőrendű előadónak fizetendő tiszteletdíj és útiköltség terhe megoszlik a résztvevő egyházak között. így pl. Dallasban igen nagy sikere volt Suenens bíboros 1974 februárjában tartott előadásának a Szentlélek munkálkodásáról a világegyházakban. Ezt a előadást közösen készítették elő a katolikus, anglikán és metodista egyházmegye megbízottjai, s az előadáson jelen volt mindhárom egyházmegye püspöke, klérusa és számos hívője. Előadások és kiképző napok rendezésén kívül jól beválik egyházmegyei hangszalag-kölcsönző programok létesítése is. A korszerű előadásokat tartalmazó kazettagyüjteményből kikölcsönöz a papság, s a kivett anyagot akár otthon, amikor ideje megengedi, akár autójában hajtás közben meghallgatja. Az utóbbi megoldás különösen olyan egyházmegyékben népszerű, amelynek hívei nagy területen szétszórva élnek, s így gondozásuk heti sok óra hajtást tesz szükségessé. Természetesen mindezeknek a programoknak a fenntartása sok-sok munkaóra és komoly összegek befektetését követeli meg. A NOCERCC nemrégiben kérdőívet küldött ki hogy képet alkothasson ezeknek a befektetéseknek a méreteiről. A visszaérkezett feleletekből kiderül, hogy azok az egyházmegyék, amelyek rendszeres programot tartanak fenn, csak az esetek felében képesek tehermentesíteni a programvezetőt (legalább részlegesen) más papi munkától, hogy munkaidejének kb. 50 %-át a programok kidolgozására és levezetésére fordíthassa. Ugyanezek az egyházmegyék átlagban évi 15-20 000 dollárt biztosítanak költségvetésükben a továbbképzés finanszírozására. Papjai részvételét néhány egyházmegye kötelezővé teszi, legalább egy évi egyhetes program erejéig. Ez a megoldás azonban ritka. Néhány más helyen a püspök a plébániákra való kinevezésekben rendszeresen figyelembe veszi azt, hogy melyik papja mennyi továbbképző programban vett részt. Legtöbb esetben azonban a részvétel teljesen önkéntes alapon történik. Ugyanakkor ösztönzésként számos egyházmegye akár egyházmegyei alapból, akár plébániai bevételből átlagban évi 200 dollár erejéig fedezi a résztvevő pap tandíját és költségeit, valamint egy-két hét időt is biztosít papjainak szabadságukon felül arra, hogy résztvehessenek továbbképző programokban. Bizonyos egyetemek diplomát adnak továbbképző kurzusok résztvevőinek. Ezzel zárjuk is rövid áttekintésünket a papi továbbképzés útjairól az Egyesült Államokban. Reméljük, hogy a kezdeményezések ismertetése hasznosnak bizonyul olvasóink számára mind ötletek szolgáltatásában, mind azon meggyőződésük megerősítésében, hogy ha valaha, ma igazán időszerű a magyar közmondás: „A JÓ PAP HOLTIG TANUL“. Csányi Dániel 77
