Szolgálat 22. (1974)
Eszmék és események - A remény tüze a Szentírásban (Eugen Wlesnet)
gyóntató intésére is hallgattam; de amikor Krisztus szól hozzám Egyháza által, akkor nem figyelek. A szentségi teológia azt tartja: a szentség ugyan ex opere operato, saját erejéből hatásos, de termékenységét lényegesen meghatározza az ember készsége, hite és bizalma, amellyel Isten adományát befogadja. A bűnbánat szentségét a Szentírás (Jn 20,23) a húsvéti Krisztus ajándéka gyanánt festi. Az irgalmas megértés ajándéka a mi állhatatlan emberségünknek. Az Úr egy ajándékát sem szabadna napjainkban könnyelműen elhanyagolnunk — ma is szükségünk van rájuk. Franz Löwenstein A REMÉNY TÜZE A SZENTÍRÁSBAN Izrael hitével és gondolkodásával idegen test volt a Földközi tenger vidéke népeinek világában. Ez a kis nép az idő múlásának értelmezése tekintetében is — istenélménye alapján — a maga útját járta. A régi világ embere az időt körmozgásnak látta. Minden megismétlődik; az időnek nincs célja. Emögött az „időfilozófia“ mögött az évszakok váltakozásának tapasztalata áll. Az időhöz valami változhatatlan tapad. Ezért nincs lehetősége nagy reménynek, hiszen „minden úgy jön el, ahogy jönnie kell“. Az Ószövetségben beszélő emberek egészen másképpen beszélnek az időről: nem állandó körforgás, hanem egy cél felé tart. A hét nap említése a teremtéstörténetben, ami már sok bibliaolvasónak okozott fejtörést, éppen ezt akarja kifejezni! Ahol ezt az időfelfogást képviselik, ott a történelem megnyílik — előre. Váratlan, egészen új dolgok történhetnek; a jövő a nagy kaland országává válik. Vajon a mai bibliaolvasó is feszült várakozással tele pillant-e a jövőbe, mint az Ótestamentum emberei? Ez kérdés. Persze amelyik igen, az többnyire nem Istentől várja az újat: magának az embernek kell előidéznie a nagy fordulatot. A keresztények azonban csak akkor bírálhatják ezt jogosan, ha ők maguk sem csak a múltban és a régi hagyományokban keresik Istent, hanem „a jövő országában" számolnak vele. Szellemtörténetileg nézve ennek a reménynek a gyökere az Ószövetség próféciái. Izrael egyik nagy élménye, hogy Isten vezeti népét a jövőbe. Az egyiptomi kivonulás után féltek a pusztától, de Isten már ott volt, mielőtt a nép belépett. Amikor Izraelnek Kánaánba, az ígéret földjére kellett bevonulnia (Szám 13-14), nagy volt a félelem, hogy Isten nem hagyja-e egyedül népét az új országban. De ő már megelőzte őket, amikor átkeltek a Jordánon és a rettegett ország földjére léptek. Később Izraelt Babilonba hurcolták, de Isten Babilonban is ott volt. Az Eufrátesz és a Tigris folyó partján keletkezett „a hordozható templom“, a szent írások első gyűjteménye. * 73
