Szolgálat 22. (1974)
Az egyház szava - Aquinói Szent Tamás a reményről
az Istenhez. A remény és hit által pedig mint olyan elvhez, ahonnan bizonyos javak származnak számunkra. Ugyanis Istenből származik az igazság megismerése és a tökéletes jóság elérése. A hit úgy ragaszkodik Istenhez, mint az igazság megismerésének elvéhez, mert hisszük, hogy amit ö mond nekünk, az igaz. A remény viszont úgy, mint a tökéletes jóság elvéhez, amennyiben általa az isteni segítségre támaszkodunk, hogy elérjük a boldogságot. A hit föltétlenül megelőzi a reményt. A remény tárgya ugyanis az a magasztos jó, amely még nincs meg, de megszerezhető. Ezért ahhoz, hogy valaki reméljen, az szükséges, hogy úgy találja: reményének tárgya elérhető. A remény tárgya azonban egyfelől az örök boldogság, másfelől az isteni segítség. Ezt pedig mindegyiket a hit állítja elénk: az világosít föl, hogy eljuthatunk az örök életre, és hogy ehhez rendelkezésünkre áll Isten segítsége (vö. Zsid 11,6: „Aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és az őt keresők megjutalmazója“). A hitben nem lehet középút vagy véglet annyiban, amennyiben a legfőbb igazságra támaszkodik, mert arra nem támaszkodhatunk túlzott mértékben. De a tartalmában előfordulhat középút és véglet, mert az igazság középút két hamis állítás között. Hasonlóképpen a reményben sincsen középút vagy véglet lényeges tárgya részéről, mert senki sem túlozhat abban, hogy az isteni segítségre támaszkodik; de annak a terén, amit kapni remél, előfordulhat középút vagy véglet, amennyiben vagy vakmerőén olyat vár, ami nem neki való, vagy kétségbeesik arról, ami az ő mértékére szabott. A teológiai erényekkel szembenálló bűnök nemük szerint súlyosabbak a többinél. Minthogy ui. a teológiai erények tárgya Isten, a velük ellentétes bűnök közvetlen és elvi elfordulást jelentenek Istentől. A teológiai erények ellentétei a hitetlenség, kétségbeesés és istengyűlölet. Ezek közül a gyűlölet és hitetlenség a kétségbeeséshez viszonyítva önmagukban, vagyis természetük szerint súlyosabbak. Mert a hitetlenség abból származik, hogy az ember nem hiszi Isten igazságát, az istengyűlölet pedig abból, hogy akarata ellenkezik az isteni jósággal; a kétségbeesés viszont abból, hogy az ember nem reméli részesedését Isten jóságában. Ebből nyilvánvaló, hogy a hitetlenség és istengyűlölet Isten személye ellen irányul, a kétségbeesés viszont a tőle származó jóban való részesedésre vonatkozik. Magában véve tehát nagyobb bűn nem hinni Isten igazságát vagy gyűlölni Istent, mint nem remélni, hogy elnyerjük tőle a mennyei dicsőséget. Ha azonban belőlünk kiindulva hasonlítjuk össze a kétségbeesést a másik két bűnnel, akkor a kétségbeesés veszedelmesebb. Mert a remény visszatart bennünket a rossztól, és elvezet a jóra való törekvésre. Ezért ha az emberek elveszítik reményüket, féktelenül zuhannak a bűnökbe, és nem csinálnak semmi jót. A hitetlenség az értelemre tartozik, a kétségbeesés pedig a vágyóerőre. Az értelem működése általános, a vágyóerő a részletek (egyes tárgyak) felé tart. Lehetséges tehát, hogy valakinek a hite általánosságban helyes, de vágyóerejében egy részletre vonatkozólag helytelenül jár el, mert ebben a 5 65
