Szolgálat 22. (1974)

Tanulmányok - Jálics Ferenc: Isten népe: az Egyház reménye

elengedhetetlen, hogy legyen gondolkodási és kifejezési szabadsága. Az Egyház egész testének feladata e gondolkodás kialakulásának segítése és előmozdítása, ha igény mutatkozik rá.

Befejezésképpen azt mondhatjuk, hogy a prófétaság az Egyházban mindinkább közösségi jellegűvé válik. Nem egyes kiváltságosok szerepe, hanem minden kereszténynek el kell vállalnia prófétai szerepét: hogy szavával és tanúságtételével hirdesse az üdvösséget, és leleplezze, ami azzal ellenkezik. Az a keresztény, aki észreveszi: hite és Istennel való találkozása szenved, mert képtelen szervesen beilleszkedni egy olyan Egyházba, amelynek struktúrái akadályozzák ebben, közreműködik az üdvösségben, ha vállalja prófétai szerepét, ezáltal hite elmélyül és közelebb jut Isten szeretetéhez. Jézus Krisztus nyomdokaiban haladva maga az Egyház is prófétai jellegű, mind saját struktúráit, mind a világot illetőleg; ez utóbbiban prófétai szerepét az emberiség kovásza gyanánt kell betöltenie.

2. Míg a próféta valamiképpen a közösség keretein kívül helyezkedik el, hogy üdvösséges leleplezésével megváltoztathassa őket, addig a pásztor azonosul velük. A pásztori szerep abban áll, hogy azonosítsa magát a közösséggel, vállalja érte a felelősséget: érte, következésképpen a struktúrákért is, hiszen a struktúra nem más, mint a közösség személyi és csoportos kapcsolatainak rendje.

De azért a pásztori szerep nem azonos a struktúrák kormányzásával (irányításával). Amikor pásztorkodásról van szó, egyesek egy püspököt képzelnek maguk elé pásztorbottal a kezében, süveggel a fején, miközben a nyáj a gyűrűjét csókolja. Mások meg talán egy érseki palotára gondolnak, sokféle hivatalával, ahol a papok házassági ügyeket intéznek, űrlapokat töltenek ki, okmányokat pecsételnek, iratokat iktatnak és bizonyítványokat szerkesztenek. Egyeseknek talán azok a „pásztorlevelek“ jutnak eszükbe, amelyeket a nagyböjti miséken olvastak fel, és igen kevés nyomot hagytak bennük. A pásztori tisztség olykor úgy jelenik meg a keresztények szemében, mint egyházkormányzat, vagy mint valami közönséges kereszténynek megközelíthetetlen, félelmetes klerikális rendszer.

Pedig a pásztor nem struktúrák irányítója, hanem a közösség mozgatója. Jézus Krisztus lelke volt apostolai csoportjának. Szent Pál közösségeket hozott létre. Ha a próféta az üdvösség hirdetője, a pásztor közösségek megteremtője. Jelenléte összekovácsol, ahol csak feltűnik, bizalmat, egységet teremt, és az embereknek kedvük támad közösséget alkotni. Az a valaki ő, aki azonosul a közösséggel, együtt rezdül mindenki szükségével, ugyanakkor pedig fölfedezi mindenkinek a képességeit, kezdeményezésekre ösztönöz, s eléri, hogy mindenkiben fölébredjen az összedolgozás vágya, és boldoggá tegye őket, hogy valami hasznosat tehetnek másokért. Mozgatóerő, aki összehangol ellentétes erőket, hogy a különbözőséget teljesen ejfogadva kölcsönösen ki tudják egészíteni egymást. A pásztornak talán az a legnagyobb erénye, hogy tudjon eltűnni, és ezáltal a közösség és minden egyes tagja növekedé36