Szolgálat 22. (1974)
Tanulmányok - Morel Gyula: A szociológia ösvényén a remény felé
mini papoktól vagy ügyvédektől, mint fiataloktól vagy idősektől, mint állampolgároktól vagy vendégmunkásoktól stb. És mindenki szorgalmasan alkalmazkodik is ezekhez a követelményekhez, ha nem akarja lehetetlenné tenni saját magát. Olyannyira, hogy az ember társadalmi személyisége lényegében szerepeiben merül ki, amelyeket nagy átlagban megbízhatóan be is tölt. Ez teszi jogossá a reprezentatív kutatásokat: mint számtalan felülvizsgálat igazolja, elég egy társadalom minden rétegéből megfelelő arányban vett „képviselőket“ megkérdezni vagy megfigyelni, s az eredmények az egész társadalomra általánosíthatók. Nagy számok esetében statisztikailag pontosan meg lehet adni azokat a kereteket, amelyeken belül a magatartás és a cselekvés előre meghatározható. Ez a tény napnál világosabban bizonyítja az ember reménytelennek látszó bezártságát saját szociális-kulturális rendszerében. Szabadság a társadalomban Elég azonban röviden elgondolkoznunk mindezen kötöttség eredetéről, és máris túljutunk a fölismert határokon. Ugyanis a szüntelenül változó társadalmi szerkezetek és játékszabályok, a különböző pozíciókhoz kapcsolódó szerepelőírások nyilván sem nem az égből pottyantak, sem nem a földből nőttek ki, hanem az ember alkotásai. Bármennyire nehéz is például elképzelni a különböző nyelvek keletkezését (ezek egyébként rengeteg értékelés és felfogás hordozói, és így az ember formálásának és határok közé szorításának hathatós eszközei), nyilvánvaló, hogy csak emberi közösségek lehettek létrehozó okai. Éppen így a nyelvek jelenlegi állandó továbbfejlődése is homály- bavesző utakon-módokon az emberekre vezethető vissza. Az a kultúra, amely az újszülött meghatározó koordinátarendszere, az ember teremtménye, és egy idő múlva a társadalom új tagja maga is elkezd közreműködni továbbfejlesztésében, alkotó alakításában. Ha az embernek nem maradna meg ez a teremtő szabadsága a legmarkánsabban meghatározó szisztémában is, akkor elvileg és alapvetően lehetetlen volna a társadalmi változás (social change: W.F.Ogburn). A társadalom és a kultúra dinamikus. Ez a tény bizonyítja, hogy a társadalmi szerkezet megszámlálhatatlan és egymással sokrétűen összefüggő szintje (paliers en profondeur) és eleme (magatartásminták, pozíciók, szerepek, intézmények, értékek, normák stb.) nem „zár“ tökéletesen: a köztük fennmaradó résekben, eltolódásokban, hasadásokban és törésekben igazi teremtő erővel bontakozik ki a minden szisztémában elhelyezkedő szabadság (liberté située).3 Ha igaz, hogy az embert konkrét formájában a társadalom hozza létre, akkor éppúgy igaz, hogy a társadalmat viszont az ember.4 Társadalmi tehetetlenség A minden társadalmi szisztéma természetéből folyó szabadság az emberi szabadságjogokban kap konkrét kifejeződést és kezességet. Aligha lehet józan embert elgondolni, aki a demokratikus formák kialakulását nem fejlődés29
