Szolgálat 22. (1974)
Halottaink - P. Forró Ferenc SJ (Békési I.-Radányi R.)
Gyenge egészsége és érzékeny lelkülete következtében sok szenvedésben volt része egész életében, de mindent zokszó nélkül viselt. Istennél kereste és találta meg a vigasztalást. Ennek a lelkületnek példáját őrzik szívükben tanítványai és rendtársai (vö. 2Kor 1,3-4). E. I. P. FORRÓ FERENC SJ (1914— 1974) 1914.márc.20-án született Hajós községben (Pest m.), egyszerű, szorgalmas és becsületes szülők ikergyermekeként. Mindkettejükből pap lett: ő jezsuita, testvére ferences. De minthogy egyszerre nem tudták taníttatni őket, először Feri került a kalocsai jezsuiták gimnáziumába, két év múlva követte János. (Testvérét is váratlanul vitte el a szíve, akárcsak őt, éppen Kennedy elnök meggyilkolásának napján, s a kettős sokk akkor nagyon megviselte.) Hivatása magvait Isten után Máhig Ervin akkori hajósi káplán hintette e! szívében, aki a mezítlábasokat is megtanította mi- nistrálni. Halálig hű maradt hozzá, mint annyi jóemberéhez, s ő küldte be szép nekrológját is lapunknak (8.sz.). Az ötödik osztály után, 1930.júl.30-án lépett a rendbp- Színjelesen érettségizett. Filozófiát Budapesten, teológiát Szegeden tanult iS4l.jún. 22-én pappá szentelték. 1942-ben Kolozsvárra került lelkipásztori beosztásban, majd 1943-45 között Hódmezővásárhelyen hittanárkodott. 44 telén sem hagyta el állomáshelyét: heti 35 órában tanított. 1945/46-ban harmadik próbaévét végezte Szegeden, utána a legnehezebb időkben a rendház gondnokságával, tehát az anyagi ügyek intézésével bízták meg. 1947 őszén elöljárói teljesítették régi vágyát: engedélyt kapott, hogy kimenjen a kínai misszióba. 1948.jan.27-án hagyta el hazáját, március 12-én, a rendalapító és Xavéri Szent Ferenc szenttéavatásának ünnepén érkezett meg Pekingbe. Nagy szorgalommal fogott hozzá a kínai nyelv elsajátításához és a hittérítéshez. 1949 augusztusáig működött itt. Kétszáz megtért kínai híve emlékszik rá még ma is. Rövid makaói tartózkodás után Ausztrália felé vette útját. 1950.aug.7-én bevándorlóként érkezett meg Sydneybe, ahol Gilroy bíborosérsek a katolikus magyar bevándorlók lelkigondozásával bízta meg. 1954 áprilisáig itt, 1954-59 között a nyugatausztráliai Perthben, majd újra Sydneyben lelkipásztorkodott. Rövid idő alatt kitűnően megtanult angolul. A bevándorlók létszámának szaporodásával neki is egyre több volt a munkája és gondja. Cserkésztáborok, gyereknyaraltatások, magyar nővérek házatáján kertrendezés, favágás, házépítő magyaroknál testvéri segítő munka ... A fiatal párok, akiket ő esketett, a gyerekek, akiket megkeresztelt, mindig szerető gondjaiban maradtak. Európába visszatérve is levelezett velük; utolsó, befejezetlenül maradt levelében is egy édesanyának köszönte meg kisgyermekei fényképét. Mellettük főleg az öregek és betegek voltak szívügye. Ezek érdekében hozta létre Sydneyben élete főművét, a Szent Erzsébet öregotthont, amelyről a camberrai parlamentben is dícsérőleg emlékeztek meg. Ennek sorsát is figyelemmel kísérte a távolból mindig: íróasztalán ott feküdtek a kibővítés, szépítés tervrajzai. De fáradhatatlan volt beteg és öreg hívei felkeresésében, vigasztalásában, a szentségekkel való ellátásában is. Akiket ő segített át az örök hazába, azok bizonyára szeretettel és örömmel fogadták, mikor megtért közéjük — amint Msgr. Ádám György főlelkész mondotta temetésén. Mindez azonban nem ment könnyen és simán. Megbántások, csalódások bőven érték. Ennek ellenére hűségesen kitartott hivatásának teljesítésében. Egészsége azonban egyre jobban felőrlődött. 1968-ban szívinfarktust kapott. Hosszú kezelés, szabadság, világkörüli út után enyhébbnek szánt camberrai beosztás következett. Időközben azonban újabb problémák merültek fel, úgyhogy elöljárói egészségét kímélve visszahelyezték Európába. 1970.okt.29-én hagyta el Ausztráliát, ahol húszéves működése alatt valóban a szívét adta oda híveiért. Új otthont az Augsburg közelében fekvő Schrobenhausenban talált, az angolkisasszonyok intézetében, mint hittanár és házi lelkész. Egyedül lakott a kert végében lévő 102
