Szolgálat 21. (1974)
Halottaink - Legeza Elek Tivadar OSBM (Dudás Bertalan)
1931-33 között dogmatikát tanít Szegeden a rendi főiskolán, majd az ausztriai St. Andrában elvégzi harmadik próbaévét. Utána ugyancsak Szegeden szociális etikát, szociológiát és filozófiát ad elő, egyben az egyetemisták Mária-kongregációjának prézese, s itt az alvó magyar középosztály fiait ébresztgeti szociális felelősségük tudatára. 1936-ban a fővárosba helyezik, itt marad 1949-ig mint lelkipásztor, szónok, prézes és gyóntató, majd 1949/50-ben a Manréza vicerektora. 1950-52-ig teológiai tanár szülővárosának szemináriumában. A harmincas évek magyar katolicizmusában sajátos jelenség volt. Főleg a szociális kérdés érdekelte. A nagy pápai enciklikák tanítását követve a társadalmi igazságosságot hirdette. Nézetei miatt gyanús szemmel néztek rá az akkori mágnások és földbirtokosok. A munkássággal kedves, közvetlen, együttérző emberi vonásai, az egyetemi ifjúsággal tudása és széles látóköre révén forrott össze. Nagy tudása és költői fantáziája kiváló hitszónokká és népmisszionáriussá tette. Közben könyveket is írt: Társadalmi etika (Szeged 1935), Új társadalmi rend felé (Budapest 1940), Szociális reform és hivatásrendiség (Budapest 1941), Keresztény felelősség (2 kötet, Budapest 1943). Az írást külföldi tartózkodása alatt is folytatta (‘Magyar titok, Brüsszel 1960: Az élő Isten, Brüsszel 1965). Az ötvenes években néhány évig szociológiát tanított a vallon jezsuiták eegen- hoveni (Lővén mellett) fakultásán, azután pedig mint belgiumi magyar főlelkész működött szinte haláláig. Lelkipásztorként gondozta a híveket Brüsszelben, Luxemburg- ben, Antwerpenben, Nivelles-ben, lelkigyakorlatokat tartott más országokban is. Érdemesnek találta, hogy akár egy emberért is kilométereket tegyen meg. Kicsi közösségekben éppen olyan lelkesen hirdette az igét, mint tömegeknek ifjúsága idején. Ajtaja mindig nyitva állt honfitársai előtt. Ezekben a nehéz években érett ki igazán. Egy 1971-es leveléből idézünk: „Minden mai kérdéssel szembe kell nézni habozás nélkül, ugyanakkor nem könnyű az igazság vonalán maradni, amikor a válság rengeti az egyházat. Az ilyen időkben különösen nagy erény a józanság, vagyis az a finom látás, amely az egész valóságot átfogja, és mélyebbre hatol, mint a nyers tudás. Ha valaha, most kell hangsúlyozni, milyen fontos a történelmi érzék, amely a keresztény élet roppant áradását egységben tudja szemlélni, és a múltból szerzett okulás birtokában ítéli meg a jelent. Tegnap sokan az embert nem vették észre, most meg számosán az Istent sikkasztják el, mert a korlátolt szellem nem képes együtt látni a végleteket. A hittanban újat csak az tud mondani, aki az isteni kijelentést mélyebben fogja föl, vagy a tudomány és a hit viszonyát korszerűen mutatja meg.“ „Óriási föladat most a megfelelő igehirdetés módszerét megtalálni. Ez a kérdés maradjon napirenden. Minden népnek a maga észjárása szerint kell beszélni. Minden hitoktató és szónok érzi, mikor találja el az igazi hangot." Alig ment nyugdíjba, megérdemelt pihenőre a lőveni magyar kollégiumba, máris eljött a vég. Nem tudott pihenni, csak az örökkévalóság nyugalmában. A Vatikáni Rádió megemlékezése és Dobai Sándor beszéde alapján LEGEZA ELEK TIVADAR OSBM (1890— 1973) Görögkatolikus lelkészi családból született Beregpapfalván, 1890.márc.29-én. Édesanyja korán árván maradt gyermekei közül hármat nevelt papnak. Elek 1911-ben lépett be a Szent Bazil rendbe. Hittudományi tanulmányait Ungvárott végezte, itt szentelték pappá 1915.dec.19-én. A rendben különböző munkaterületeken működött: először Ungvárott volt internátusi nevelő, majd Máriapócson hitoktató, lelkész, a kegytemplom igazgatója. Kiváló lelkipásztor és hitszónok volt; a magyarországi görögkatolikus egyházközségeken kívül a munkácsi és az eperjesi egyházmegye területén is alig volt egyházközség, ahol nem fordult volna meg. Határainkon túl is ismert volt, főként az USA-ban. Három missziós körútat tett meg ott 1933 és 1938 között; az elsőt Szkiba 93
