Szolgálat 21. (1974)
Eszmék és események - Levelesládánkból
Akik lelkipásztornak készülnak, azok részben tanulmányaikkal párhuzamosan, részben azok befejeztével 9 hónapos gyakorlati beosztást kapnak, hogy necsak elméleti, de gyakorlati úton is képezhessék magukat későbbi munkájukra. Manapság sok fiatalnak esik nehezére, hogy már teológiai tanulmányai kezdetén döntsön jövendő életformájára vonatkozólag. Ezért sokan kezdik el tanulmányaikat minden előzetes elkötelezettség nélkül, ún. „szabad helyzetben". Ilyenformán nem lehet előre megállapítani, hány papnövendék van, hány jelölt fogja egyik vagy másik egyházmegyét választani, hány tagja lesz egy-egy rendnek néhány év múlva. A hallgatók tanulmányaik folyamán fognak határozni, teljes szabadságban, komoly megfontolás és ielkivezetőjükkel folytatott megbeszélések nyomán. Minden szerzetes- rendnek ill. egyházmegyének van egy információs központja, amelyhez felvilágosításért és tanácsért lehet fordulni. Aki kívánja, ott is lakhat. Ez bizonyos orientálódást jelent az illető egyházmegyébe, de nem kötelező módon. A teológiai tanulmányok befejezése azelőtt a papszentelés volt. Ma a hallgató tanulmányai végeztével képesített a lelkipásztori munkára, de nem szentelhető fel azonnal. Csak akkor jelentkezhetik felszentelésre, ha már legalább egy évet működött mint lelkipásztor, ennek során pozitív tapasztalatokat szerzett, és a közösség is pozitívan ítéli meg munkáját. Amennyiben arra a meggyőződésre jutott, hogy számára a házas élet a megfelelő életforma, nem kéri felszentelését. Lelkipásztori munkásságát továbbra is folytathatja, de természetesen nem misézhet és nem gyóntathat. A teológiai fakultások hallgatóinak száma egyre növekszik, a papszenteléseké viszont állandóan csökken. Schillebeeckx professzor ezzel kapcsolatban ezt mondja: „Azelőtt ezek a hallgatók mind papnak készültek volna, de ha ma a 400 (Nijmegen) közül 4-5 készül papnak, azzal is sokat mondunk. A mai teológiai hallgató elsősorban saját belső (lelki) kialakulását tartja szem előtt. Hogy ezzel mit fog csinálni, az másodlagos problémája. A teológiát önmagában tekintik értéknek, talán azért, hogy segítségével tisztába jöjjenek vallási és általános emberi problémáikkal." Giny Kranenburg LEVELESLÁDÁNKBÓL 1967 nyara. Kicsiny, nagyrészt református bükki falu. Bőven volt mindennap időm résztvenni a szentmisén. Azaz csak résztvettem volna, de nem értettem az ige-liturgiát, mert nem magyarul, hanem latinul imádkozta a fiatal pap. Nem bírtam két napnál tovább. Szeretettel megkérdeztem: miért nem olvassa magyarul legalább a szentleckét és evangéliumot? Azt a választ kaptam: ő így szokta. Azon a nyáron jártam először a bélapátfalvai műemléktemplomban. Búcsújára igen sokan összejöttek a környékbeli falvakból. Egerből jött nagyszámú asszisztenciával folyt az ünnepi szentmise. Csak akkor csodálkoztam nagyon, amikor áldozásra került a sor: a többszázas tömegből velünk együtt mindössze 14 áldozó volt. Ezt komisz módon azért számoltam meg, mert elgondolkoztatott: vajon kik és milyen módon mulasztották el megmagyarázni Isten népének a lényeget? Annak a népnek, amely vállalja a messzi utat, a meleget, s mégis saját hibáján kívül távolmarad a Jézus Krisztussal való személyes találkozástól. 1968 nyara. Balaton melletti csöpp falu. Nagybeszédű újonnan kinevezett idősebb plébános. Minden igyekezete arra irányult — szentbeszédben is —, hogy minél több pénzt gyűjtsön a nyaralóktól a templom restaurálására. Hogy az ember lelke nyaralás, ill. pihenés közben az Isten igéjére is kinyílik, arra talán nem is gondolt. — Furcsa dolog, de éppen ezen a vasárnapon hívott meg bennünket egy ismerős református hölgy a délutáni-istentiszteletre. A közösség nem tudhatta, hogy nem reformátusok vagyunk, mert ahogy beléptünk, azonnal zsoltároskönyvet nyomtak a kezünkbe, és 76
