Szolgálat 21. (1974)
Tanulmányok - Joseph Ratzinger: Miért vagyok még az Egyházban?
az európai, sem a középkori szellem határait nem tudta komolyan túllépni; nem magasfokú életszentség tölti be, hanem minden emberi botrány gyújtó- medencéje, egy olyan történelem megalázó szennyével, amely semmi botránynyal nem maradt adós, eretnekégetéstől és boszorkányőrülettől, zsidóüldözéstől és a lelkiismeret szolgaságba igázásától kezdve önmagának dogmává emeléséig és a tudományos evidenciának való ellenállásig, úgyhogy csak szégyenkezve takarhatja be a fejét, aki ehhez a történelemhez tartozik; végül pedig nem szilárdság jellemzi, hanem sodródás a történelem minden áramlatával, a kolonializmussal, a nacionalizmussal, és így tovább . . . Úgy tűnik tehát, az Egyház nem hitre felhívó jel, hanem inkább a hit elfogadásának fő akadálya. így aztán az igazi egyházteológia már csak abban állhat, hogy fosszuk meg az Egyházat a teológiai predikátumoktól, tekintsük és kezeljük pusztán politikai intézményként. Úgy látszik, nem hitbeli valóság többé, hanem a hívők nagyon is esetleges, bár talán elkerülhetetlen szervezete, amelyet a lehető leggyorsabban át kellene alakítani a szociológia legmodernebb ismeretei szerint. Jó a bizalom, de jobb az ellenőrzés — ez most a jelszó, annyi csalódás után, az egyházi hivatallal szemben. A szakramentális felfogás nem világít be többé az elmékbe, már csak a demokratikus ellenőrzés tűnik megbízhatónak; hisz utóvégre a Szentlélek is túlságosan megfoghatatlan. Aki nem riad vissza attól, hogy a múltba pillantson, az persze tudja: a múlt megszégyenülései éppen azért következtek be, mert ezen az úton haladtunk: az emberi hatalmat igyekeztünk megragadni, az ember teljesítményeit tartottuk egyedül valóságosnak. Az Egyház lényege egy képbe foglalva Semmi értelme annak az Egyháznak, amelyet egész történelme és lényege ellenére csak politikailag szemlélnek. És ha valaki csak ilyen okokból határozza el magát, hogy benne marad, ez akkor is becstelen dolog, ha a becsületesség látszatával történik. Dehát hogyan igazolhatjuk akkor a jelenlegi helyzetben, ha az Egyházban maradunk? Másszóval: az Egyház melletti döntésnek lelki okokból fakadó döntésnek kell lennie ahhoz, hogy értelme legyen — de hogyan okoljunk meg egy ilyen spirituális döntést? Először ismét hasonlattal szeretném megközelíteni a feleletet. Visszatérek arra a kijelentésre, amely a helyzet ecsetelésekor vetődött föl. Azt mondtuk: az Egyház körüli ügyködésünk folyamán olyan közel kerültünk hozzá, hogy nem tudjuk többé az egészet látni. Ezt a gondolatot ki lehet tágítani egy képpel, amelyet az egyházatyák szimbolikus világ- és egyházszemléletének köszönhetünk. Azt mondták: a világ rendjében, a kozmoszban a hold jelképezi azt, ami az Egyház az üdvösség rendjében, a szellemi-lelki kozmoszban. A vallástörténet ősrégi szimbóluma merül fel itt (az atyák ugyan nem beszéltek „vallásteológiáról“, de megvalósították), amelyben a hold mint a termékenység és 37
