Szolgálat 21. (1974)
Tanulmányok - Nemesszeghy Ervin: Tudomány és hit
Nemesszeghy Ervin TUDOMÁNY ÉS HIT A mai korban, amikor a természettudomány óriási fejlődésének vagyunk tanúi, a tudomány és vallás viszonyának kérdése különösen jelentős. A II. Vatikáni Zsinat jól jellemzi a jelenkor emberének vallási helyzetét: „Mind nagyobb tömegek hagynak fel a vallás gyakorlásával. Sőt az Isten és a vallás tagadása, vagy a közömbösség e téren, ma már nem oly kivételes jelenség, mint volt a múltban. Manapság tudniillik gyakran jelentkezik úgy, mint a természettudományos haladásnak vagy valami új humanizmusnak a követelménye.“ (Az Egyház a mai világban 7.) Valóban sokan úgy hiszik, hogy a tudomány világképe és a hit világképe vetélytársa egymásnak: ahogy a tudomány halad előre, úgy csökken a hit világképének hihetősége. Jelen tanulmányunkban éppen azt szeretnénk megmutatni, hogy ez nincs így. A tudományos megállapítások és igazságok egészen másfajta kérdésekre felelnek meg, mint a hit igazságai. Hogy ennek ellenére mégis lehet bizonyos feszültség tudomány és hit között, az főleg két okból érthető. Először is sok természettudós, különösen a múlt században és századunk elején, a természettudományok eredményeitől elragadtatva azt kezdte hinni és hirdetni, hogy a természettudományos módszer az e g y e d ü I i út az igazság megtalálására. Ez az álláspont, amelyet olykor szcientizmusnak hívnak, a vallást és a filozófiát is alapjaiban támadja meg, ezért joggal váltott és vált ki ellenhatást filozófusok és teológusok részéről. Ugyanakkor önmaga alatt vágja a fát, mert idézett alaptétele sem bizonyítható természettudományos módszerrel. Valójában a 20. század második felében a természettudósok nagy többsége mindinkább belátja a természettudományos módszer korlátáit. Max Born, a híres atomfizikus írta 1956-ban a következő sorokat: 1921-ben úgy hittem a legtöbb korombeli természettudóssal, hogy a világot determinisztikus törvények kormányozzák, és hogy a tudomány képes ezen törvények objektív ismeretére szert tenni. A természettudomány magasabbrendűnek tűnt fel előttem, mint a filozófia, költészet, vallás szubjektivebb világa, és azt gondoltam, a tudomány félreérthetetlen nyelve elősegíti, hogy az emberek megértsék. 1951- ben ezen vélemények egyikében sem hittem . . . Most úgy tekintem volt hitemet a tudomány felsőbbrendűségében, mint a fiatalos lelkesedés tévedését.’ De annak a ténynek, hogy időnként feszültséget érzünk a hit és tudomány között, van még egy mélyebb oka, amelyet teljesen kiküszöbölni nem is lehet. Ez az ok a következő: Ahhoz, hogy a hivő ember a vallás igazságait megértse és kibontsa, szüksége van egy bizonyos világképre, amelyet az adott kor világképéből kölcsönöz. Ez a világkép azonban a tudomány fejlődése folytán változik: általában lassan, néha azonban szinte ugrásszerűen. Ilyenkor a hivő ember szükségszerűen feszültséget érez a hitigazságok értelmezése és az új tudományos fölfedezések megállapításai között. De az ellentét tulajdon20
