Szolgálat 21. (1974)

Tanulmányok - Cserháti József: Mai igehirdetésünk és a hit

ről van szó, hanem az örök, alapvető igazságok személyreható erejének, a személyes szó igazságtartalmának és közvetítési rendszerének keresésére fordítottak egyre nagyobb gondot a teológusok és lelkipásztorok egyaránt. A kórügmatikus irány mint az igehirdetés új értelmezése azt mondta, hogy az evangéliumi örömhír közvetlen, még tudományos reflexió előtti hirdetésére kell törekedni. Senki sem tagadja, sőt szükségesnek tartjuk a kinyilatkoztatás tartalmának állandó teológiai, tudományos elmélyítését. De a szószéken nem tudományos hitigazságokat, hanem az Istentől jövő, az egész emberhez szóló, az ember értelmét és szívét megérintő üdvözítő élettartalmakat hirdetünk. Eletet hirdetünk és nem tudományt! Valójában maga a teológia sem lehet soha csupán tudomány, hanem lényege szerint szintén üdvösségé üzenet. A tudományos teológia nélkülözhetetlen, de feladata szintén az örömhír messiási hirdetése.

A legelső feladatok között is az első

A püspökökről szóló zsinati határozat ezt mondja: „az Úr nevében rendes és közvetlen hatalommal legeltetik juhaikat: így gyakorolják tanítói, megszentelő és kormányzói tevékenységüket . . . Tanító hivataluk gyakorlásában — ez a püspökök legelső kötelességei között is az első — Krisztus evangéliumát hirdessék az embereknek“ (11-12). A papi szolgálatról és életről szóló zsinati határozat szerint is a hit hirdetése a pap első feladata: „Isten népét elsősorban az élő Isten szava gyűjti egybe, éppen ezért joggal várják a paptól ennek hirdetését. Mivel ugyanis hirdetés nélkül senki sem üdvözül- het, éppen ezért a papnak mint a püspök munkatársának első teendője, hogy Isten evangéliumát mindenkinek hirdesse; Isten népét így gyarapítják és így sokasítják.“ „A hit hallásból ered, a hallás pedig Krisztus igéjéből“ (Róm 10,17; Konst. 4). A szöveg félreérthetetlenül beszél az „üdvösség igéjének“ egyházalakító szerepéről és hatásáról.

Rahner mondja, amikor a szentségek adta kegyelmek „tárgyi jellegének“ túlságos hangsúlyozása ellen foglal állást, hogy az isteni szónak nemcsak a liturgiában, de személyes hitéletünkben is jelentős szerepét a protestánsok elleni védekezésünkben erőteljesen lefaragtuk. Pedig a tisztán gondolati egybevetés is arra engedne következtetni, hogy a keresztény élet tovább maradna meg olyan helyen, ahol csak hithirdetés folynék, mint ott, ahol a hívek csak a szentmisén vennének részt, és talán általában a szentáldozáshoz Is járulnának. E hivatkozással csak arra kívántam rámutatni, hogy az igehirdetésnek mint első teendőnek azért olyan nagy a jelentősége, mert ez a fundamentum, az alap, és épületet alapok nélkül nem lehet építeni. Viszont az is tény, hogy a múltban talán nem vettük eléggé figyelembe az Isteni szóban és hirdetésben szereplő kegyelmi komponenst. Az isteni szó sokszor csak emberi szó marad, mert saját magunk nem helyezzük bele, vagy inkább nem fogadjuk el teljes realitásában az egész üdvösség! rendnek a krisztusi hirdetésből eleve adott kegyelmi kiáradását. Kegyelem mindenütt van, ahol a Krisz13