Szolgálat 19. (1973)

Ujváry Julianna: Helen Keller

ordítozik, rúgkapál — a szellem ki akarja magát szabadítani a test béklyójából , . .

És talán örökre fogoly maradt volna, ha a Gondviselés nem ad melléje hozzá méltó, erősakaratú vezetőt, Anne Sullivan személyében.

Hozzáérkezéséről Helen 75. születésnapján így nyilatkozik: „Születésnapom soha nem jelent számomra annyit, mint Anne Sullivan megérkezése 1887 március 3-án. Ez a nap volt lelkemnek születésnapja.“

Anne 1866-ban született. (1936 nov. 3-án halt meg.) 14 éves koráig nyomortanyán növekedett, félig vakon került a vakok Perkins intézetébe Bostonba, ahol 1886-ban szerezte meg az egyetemi fokozatot, és ahonnan 21 éves korában, tapasztalatlanul és tele szeretettel, a segítés vágyával kerül az akkor 7 éves kis vadember mellé.

Az első, amire a kislányt rászoktatja, az engedelmesség. Hosszú harc előzi meg az eredményt, nemcsak Helennel, hanem a szülőkkel is, akik nem bírják elviselni gyermekük „béklyóba szorítását“. Ez a harc nemcsak képletes, hanem fizikai értelemben zajlik — földhözvágott szalvéták, összetört tányérok, kiöntött víz jelzik a hadszínteret, hol Helen zárja be Annet, hol Anne Helent. Anne sokszor borul sírva, kimerültén az ágyára — de a törékeny, szívós, erős akaratú „Tanító“ (ahogy Helen megtanulja nevezni) végre győz — és megnyitja tanítványának az utat a teljes élet felé.

Helen mondja róla: „Érzem, hogy lénye elválaszthatatlan az enyémtől, és hogy az én lépteim az ő nyomába haladnak. Ami bennem jó, tőle van, — nincs bennem adottság, törekvés vagy öröm, amelyet ne az ő szerető érintése fakasztott volna bennem.“

De Anne tehetségét és lelki nagyságát nem ez az „elválaszthatatlan- ság“ jelzi legjobban, hanem az, hogy Helen mindennek ellenére önálló lény lett. Később Helen így nyilatkozik erről a nevelési módszerről: „Anyám és Tanító jobban ismertek bárki másnál és soha nem kény- szerítettek erőszakkal semmire." Anne nem saját akaratát és lényét oltotta Helenbe, hanem ösztönzést adott neki — ahogyan ez minden igaz barátságban benne van, nem gátolva, hanem kifejlesztve a másik fél személyiségét.

De ennek a szunnyadó személyiségnek a kifejlesztéséhez sok nehézséggel kikövezett hosszú út vezet. Anne az első perctől kezdve állandóan „írja“ a szavakat az ún. kézi ábécével Helen tenyerébe. Az első szó az ajándékba hozott baba neve, a „doll“. Helennek tetszik a játék, utánozza Annet, még kutyáját is tanítja betűzni, de nem tudja, mit miért csinál. Egy hónapba telik, míg a kezére ömlő friss víz és a „water“ szó betűinek együttes benyomására ráeszmél, hogy mindennek van neve. Az első felhő felszakadt. Helen életének első szaka, a sötétség élete lezárult.

76