Szolgálat 19. (1973)
Őry Miklós: Angelo Giuseppe Roncalli
Pedig voltak természetének elég erős nehezékei: fiatalkorában a torkosság, a hirtelen harag; nagyfokú érzékenység, terjengősség beszédben és írásban. Főpap korában, főleg keleti missziója alatt sok gond nyomta vállát, és ez néha aggódóvá tette. Erőforrása mindezeknek a gyengeségeknek leküzdésében a vertikális sík volt: az Isten. Aprólékosan őrködött, hogy az Isten iránti imádás és imádság lelkületét sose engedje magában kihűlni. „Az imádság emberének kell lennem — írja 1927- ben —, többet kell elmélkednem, hosszasabban beszélgetnem az űrral, lelki könyveket olvasni, szóbeli imákat végezni, meg kell őriznem a belső csendet. Jézus társasága lett számomra fény, erőforrás, boldogság.“ 1955-ben: „Ahogy előrehaladok a korban, mindig jobban ízlik az imaélet: a szentmise, a breviárium, az olvasó és a házban jelenlevő szentségi Jézus barátsága ... ki nem fogyó örömmel töltenek el és minden dolgomban türelmet és nyugalmat kölcsönöznek.“ Tudjuk, hogy különösen szerette a szent Vér iránti áj tatosságot — amelyre még gyerekkorában tanította meg Zaverio nagybátyja —, ezért vezette be pápa korában Jézus Vérének litániáját. Különben lelkiélete mindig egyszerűbb, a lényegre szorítkozóbb lett. Mint párizsi nuncius egyik lelkigyakorlatában föl jegyezte és később is gyakran megismétli: áhítatgyakorlatokban nem vezetek be újat, de a régieket lelkiismeretesen végzem, örömmel állapítja meg, hogy a liturgiában és a Szentírásban mindig eredményesen kutat lelki táplálék után. Isten akaratának teljesítését az engedelmesség fogalmába foglalja. Cesare Baroniotól kölcsönözte püspöki jelmondatát: Obedientia et pax. (Ez a jámbor kuriális bíboros mindennap ezzel csókolta meg Szent Péter szobrának lábát.) Az engedelmesség jelentése nála mindig egészen konkrét: „A szent élet alapelve, hogy egészen és teljesen átadjam magamat a jó Isten akaratának és még a legkisebb dologban is ehhez tartsam magamat. Nem kívánok és nem akarok mást, csak engedelmeskedni a Szentatya és a Szentszék rendelkezéseinek, utasításainak és óhajának. Soha nem teszek semmi olyat, sem közvetlenül, sem közvetve, amivel állapotom változását előidézhetném.“ Ehhez az alapelvéhez következetesen ragaszkodott, pedig ez sokszor nem volt könnyű. Lelkigyakorlatainak visszatérő refrénje: lelkembe kell imádkoznom a szent közömbösséget. A pápa külön kiemelte, milyen mély benyomást tett rá, hogy szó nélkül megmaradt bulgáriai beosztásában tíz éven át. Naplójában ezalatt megvallja: „Gondok és nehézségek gyötörnek, mert nem tudok többet tenni és szinte remeteéletet kell élnem. Ez pedig teljesen ellenkezik alaptermészetemmel, mert sokat szeretnék tenni a lelkekért.“ Még érzékenyebb keresztje, hogy a helyzet megítélésében véleménye gyakran eltér a központi egyházkormányzatétól. „Kész vagyok eleget tenni elöljáróim akaratának. Mindig megmondom az igazat, de szelíden, és elhallgatom, ha véleményem szerint jogtalanság vagy 60