Szolgálat 19. (1973)
Magyar Erzsébet: Edith Stein
ben pedig nagy benső sötétségben botladozik. Isten léte még csak lehetőség számára, nem világos felismerés. A filozófia magacsinálta elvont „transzcendenciája“ az abszolút igazságot keresőnek nem ad kielégítő választ. Magát az abszolút, örök Igazságot szomjazza. Visszaemlékezve erre a korszakára ezeket mondja: „Aki az igazságot keresi, az Istent keresi, akár világos előtte, akár nem!“ Megdöbbenve hallja, hogy a hitében oly boldog és tervekkel teli Reinach elesett. Fiatal özvegyének hitből fakadó nyugodt magatartása nagy hatást gyakorol rá. Erre a viselkedésre Edith nem talál észérveket, ellenben találkozik a világító hittel, a halálon is túlmutató szeretettel. Ekkor fogalmazódik meg benne az első gondolat Krisztus istenségéről, de még hosszú utat kell bejárnia, amíg ennek következményeit is levonja. „Ez volt az első találkozásom a kereszttel, annak isteni erejével — írja később. — Krisztus először a kereszt titkában ragyogott le rám.“ Elkezdi olvasni az evangéliumot. Nem tudja, katolikus legyen-e, vagy evangélikus. „Az igazság utáni szom jam volt egyetlen imádságom.“ Husserlt már nem tudja fenntartás nélkül követni, pedig személyesen is nagyon ragaszkodik hozzá. Sötét lelki éjszakán megy át, átéli saját tehetetlenségét. Az Istenben való csendnek van egy olyan állapota, amikor az ember már nem készít terveket, amikor először nem alkudozik igazán, amikor egész jövőjét Isten akaratára bízza. Ez az állapot nekem is osztályrészemül jutott, felemésztve minden lelkierőmet, felszámolva minden tevékenységemet. A lélekben minden mintegy halotti csendben van . . . Ebbe a halotti csendbe lassanként új élet költözik . . . Egy olyan erő kezdett működni bennem, amely már nem az enyém. A kegyelem lelkének legbelső szférájában támadja, veszi hatalmába. De ő még tiltakozik, kibúvót keres: „Szeretnék jövőre valami utazást tenni, szeretnék elköltözni egy másik városba, annyi be nem fejezett munkára szeretnék pontot tenni. Szeretnék egész eddigi életemnek hátat fordítani. De majdnem biztos vagyok abban, hogy valami történni fog, ami felforgatja terveimet.“ Lelkének mérlegén két erő hadakozik: gondolkodó, spekulatív énje és szeretni vágyó énje. És a mérleg egyre inkább a szeretet oldalára süllyed. A gondolkodónak egészen új motívumokra van szüksége. Isten azonban ritkán lép színre közvetlenül; emberek, események által annál gyakrabban. Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatait forgatva Edith megérti, hogy nem elég tudni valamit, meg is kell tenni. Egyre gyakrabban olvassa az evangéliumot. Ekkor következik be, 1921 nyarán, élete nagy fordulata. Edith gyakran igénybe vette barátainak, a Conrad Curtius házaspárnak vendégszeretetét, akiknek egy kis birtokuk volt Bergzabernben. Szívesen segít a gyümölcsösben, s utána rendszerint olvas. .v 19
