Szolgálat 18. (1973)

Tanulmányok - Jálics Ferenc: Új ösvények régi utakon

szólítok. Tudom, hogy miért jött, mit akar és van-e valami súlyos gondja. Ez a személyes viszony bensőséges légkört teremt. Mindenki megérzi, hogy nem húzok rájuk spirituális kényszerzubbonyt, hanem a belső érési folyamatot segítem elő. Az első naptól kezdve tudom, hogy kik akarnak teljes csendet, kik csoportmunkát, és nem utolsó sorban, hogy kiknek van megoldandó problémájuk. Ezek rendesen pár napot szoktak várni, hogy meglássák, milyen a Páter, és röviddel a befejezés előtt jönnek beszélgetni, de akkor már késő. A kérdőív segítségével már első nap hívhatom, felhasználva ürügyül, hogy szeretnék valamit kérdezni, mert nem értettem egészen, mit akart mondani. Beszélgetés közben pedig hamar felszínre jön a fájó pont. Nem egyszer nyolc nap alatt napi egyórás beszélgetésben el tudtam intézni hivatásproblémákat, ami más formában nem lett volna lehetséges. Az ilyen módszer persze több munkát ad. Ilyen időben átlag napi tizenkét órát dolgozom. Egy órát beszélek, közös misénk van, másfél órát, hármat, vagy négy és felet fordítok a csoportokra aszerint, hogy egy, két vagy három csoport alakul. A többi időt a lelki- gyakorlatozók fogadására fordítom. A második naptól kezdve sosincs időm, hogy valakit is hívjak, pedig a lelkigyakorlatozók száma rendesen csak tizenöt és huszonöt között mozog. A második nap estéjére már mindenkivel beszéltem, legalább is a folyosón megkérdeztem, hogy érzi magát és hogy van megelégedve a munkamódszerrel.

Akik csak megújító beszélgetéseket akarnak, azoknak nem beszélek lelki- gyakorlatról, de ha látok elég lelki igényt, megmagyarázom, hogy mi a lelki- gyakorlat. Abrahám, Mózes és a zsidó nép sivatagi élménye. Akinek az Isten ki akarja magát nyilatkoztatni, azt kivezeti a pusztába, ahol nincs semmi, csak kő, homok és tűző nap vagy csillagos ég. Isten közelségében az ember evilági hivatásának tudatára ébred. Mózes a pusztában az égő csipkebokor tövében kapja meg küldetését: ki kell szabadítani népét Egyiptomból. Jézus negyven napot tölt a sivatagban, hogy Atyja közelségében felkészüljön apostoli működésére. A lelkigyakorlatozó megérti, hogy az istenkeresés a természet erejével összekapcsolt magányban történik, és hogy ez nem barát-élet, hanem az életre való felkészülés. De azt is megérti, hogy az életre nem tervezgetés- sel, vagy ön-analízissel kell felkészülni, hanem Isten keresésével. Elmagyarázom, hogy aki lelkigyakorlatot akar végezni, annak magának kell a gyeplőt kezébe vennie. Az én feladatom csak Keresztelő Szent János jelenléte, aki eltűnik, mikor Jézust már felismerték. Az én szerepem az istenkeresést lehetővé tenni. Amikor a lelkigyakorlatozó jó úton halad és jól érzi magát, visszavonulok, amíg újra kátyúba nem jut. Akkor megint ott vagyok: segítek, hogy kibeszélje és kifejezze magát, kérdezek, inspirálok, tanácsolok, hogy megint egyenesbe jöjjön. A kezdeményezés nem az enyém és a felelősség nem rajtam van. Mindenki azt éri el, amiért megdolgozott. Ezzel a magatartással, mint már mondtam, átjátszom a súlypontot rólam a lelkigyakorlatozóra és a „szentbeszédekről“ az útbaigazításra (discretio spirituum). Magát az elmélkedési anyagot rövid utasítások után mindenki maga keresi. Teljes sza37