Szolgálat 18. (1973)
Tanulmányok - M.I.: Világ felé fordulás és világkerülés
II. A világ kerülése: emberszeretet Ezért a világ iránti szeretetünk nemcsak abban nyilvánul meg, hogy magunkat Istennek tetsző áldozatul adjuk a világért, hanem abban is, hogy „nem szabjuk magunkat ehhez a világhoz“. Sz. Pál itt nem a kozmoszról (a világmindenségről) beszél, hanem arról az eónról (aión houtosz), amely akárcsak a gonosz világ (saeculum nequam) ellentétben áll az eszkatológikus korszakkal (saeculum venturum). Ez a világ jelenti azokat az embereket is, akik a világ fiai, akik szívvel, szóval, viselkedéssel, cselekedeteikkel ehhez a világhoz tartoznak. Természetesen a „világ fiai“ is az emberi család tagjai, azért őket is szeretnünk kell azzal a szeretettel, amellyel az Atya szereti a világot és amellyel Krisztus feláldozta magát a világért. De épp azért, mert szeretjük őket, nem vállalhatunk közösséget gondolkodásmódjukkal és életfilozófiájukkal. Szívünkön viseljük sorsukat, fáj minden nyomorúságuk, de azt is tudjuk, hogy legnagyobb nyomorúságuk nem a betegség, a szegénység, a tudatlanság, hanem az, hogy csak e-világiak akarnak maradni, hogy nem fogadják el az isteni rendeltetést, a megváltást és az örök üdvösséget. Ezért mondja az apostol, hogy ne szabjuk magunkat ehhez a világhoz. Mint a görög szöveg mondja: „Ne azonosuljatok annak szkémájával“ (mé szühematizeszthe), a latin szöveg szerint: „Ne konformálódjatok a világgal", ne alakuljatok a világhoz, „ne legyetek világiasak“. A világtagadás mint a tagadás tagadása Mi ennek a világnak a „szkémája“, amivel nem szabad azonosulnunk? Mi e világ „szelleme“, gondolkodásmódja? A „szkéma“ lényege a tagadás: nem fogadja be az Igét. Tagadja alapadottságait, teremtettségét és az eszkatológikus célra való rendeltetését. Tagadja megváltottságát, vagy azt, hogy megváltásra szorul. Ez a tagadás annyira megy, hogy semmibe sem veszi mindazt, amit tagad, és önmagát csupa pozitívumnak tünteti fel. Ezért árad belőle az önelégültség, önhatalmúság, öndicsőítés, önérvényesítés, önigazolás. Végső cél akar lenni. A felsőbb célok visszautasítása után mi más marad, mint az önérvényesülés és annak mindenféle formája: a szemek kívánsága, a test kívánsága és az élet kevélysége (vő. 1Jn 2,16). Ezeket ígéri, ezek hiányával fenyeget. Ez a világ bölcsessége és a világ pusztulásra ítélt fejedelmeinek bölcsessége (iKor 2,6), amelyet Isten oktalanná tett a kereszt bölcsességével (uo. 1,20). Ez a világ szkémája, amelyhez nem szabad hasonulnunk. Tehát nemet kell mondanunk a világ lázadására, elítéljük az istentagadást, a megváltás visszautasítását, az eszkatológikus cél tagadását. Ez a „nem“ a legnagyobb pozitívum bennünk. 18
