Szolgálat 17. (1973)
Eszmék és események - Magánkinyilatkoztatások, jelenések, üzenetek (Franz Dander)
viselőket illeti; nekik mindent meg kell vizsgálni, és ami jó, azt megtartani (Egyház-konstitúció 7,12,30; laikus apostolkodásról szóló dekrétum 3). A legközelebbi illetékes erre a püspök, végső soron pedig a Szentszék. Elvek a) Az egyházi tanítóhivatal (mint minden más vallásos szöveg esetében is) úgy ítélhet, hogy az — állítólagos vagy valóságos — magánkinyilatkoztatások, stb. tartalma nem ellenkezik a keresztény hit és erkölcs tanításával. Az ilyen „approbáció“ még egyáltalán nem jelenti azt, hogy Isten valóságos kinyilatkoztatásáról van szó. b) Az Egyház megengedheti, ajánlhatja ilyen magánkinyilatkoztatások olvasását. Ezzel csak a tartalom pozitív vallásos értékét ismeri el, még mindig nem Isten valódi természetfölötti kinyilatkoztatásának tényét. c) Az Egyház felhasználhat magánkinyilatkoztatásokat arra, hogy valamilyen jámborsági gyakorlatot jóváhagyjon, előmozdítson, a liturgiába egy ünnepet bevezessen, — amennyiben ezeknek a vallásos gyakorlatoknak az értelme, jogossága, az üdvösséget szolgáló értéke bebizonyítható a „nyilvános“, általánosan kötelező keresztény kinyilatkoztatásból, tehát a magánkinyilatkoztatásoktól teljesen függetlenül. Ilyen példák: Űrnapjának ünnepe, a Jézus Szíve-ünnep, a Lourdesi Szűzanya emlékezete (febr.11). De még az indítások ilyen felkarolása sem jelent magában véve hivatalos megerősítést arra vonatkozólag, hogy itt csakugyan Isten természetfölötti és rendkívüli beavatkozásáról, tehát valódi magánkinyilatkoztatásról van szó. d) Ha a jelzett magánkinyilatkoztatás valódisága mellett csakugyan alapos, a szigorú hivatalos vizsgálatot is kiálló okok szólnak, akkor az Egyház (de nem tévedhetetlenül) megállapíthatja, hogy valódi kinyilatkoztatásról van sző. Ebben az esetben a katolikus embernek nem szabad megvetően kezelnie az ilyen kinyilatkoztatást. De senkisem köteles annak tartalmát olyan módon elfogadni és helyeselni, ami a hittételeknek jár ki. — Hogy milyen óvatos az Egyház az ilyen vizsgálatokban, azt megvilágítja pl. az a tény, hogy 30 év alatt (1932-1962) 2-3 Mária-jelenést ismertek el egyházilag (Beauraing, Ban- neux, Siracusa), 30-at viszont kifejezetten elutasítottak, és legalább 84 esetben még nem döntöttek. Mindebből következik a Gyakorlati magatartás a) Hibás volna minden magánkinyilatkoztatást eleve, elvileg elutasítani; de ugyanígy helytelen volna könnyelműen hitelt adni ilyeneknek, különösen, ha ez emberi kíváncsiságból, szenzációéhségből, csodahajhászásból származik. b) Meg kell várnunk az egyházi tekintély ítéletét. Ha az kimondja, hogy az állítólagos jelenésekben, kinyilatkoztatásokban, stb. nem ismerhető fel Isten természetfölötti, különleges beavatkozása (mint pl. San Damiano, Eisenberg, Garabandal esetében), akkor az igazi egyházias érzület 73
