Szolgálat 17. (1973)
Eszmék és események - Schütz Antal (1880-1953) (Törnek Vince)
a piarista rendbe lépett. 1900-tól kezdve a budapesti egyetem hittudományi és bölcseleti karát látogatta, később a würzburgi bölcseleti fakultáson karak- terológiai tudását tökéletesítette. Pappá szentelése után (1904) régi gimnáziumában lett tanár. Két év múlva már a fővárosba került gimn. hittanárnak és a piarista kispapok teológiai tanárának. Az első világháború alatt a budapesti teológiai fakultáson magántanár, majd rövid idő múlva meghívás alapján ugyanott a dogmatika tanára lett. Ezt a működését a második világháború végéig folytatta, s közben a Pázmány-egyetemnek 1940/41-ben rektora is volt. Noha irodalmi működése más területekre is kiterjedt (pl. a bölcseletre és a pedagógiára), elsősorban teológusnak tartotta magát, annak tartották kortársai is. Innen van, hogy legkedvesebb költője az a Dante volt, akinek sírfeliratát szerette idézni: „Theologus Dante — nullius dogmatis expers“, s hogy nem egyszer emlegette a nagy Prohászka vallomását: „Theologus sum, nihil divini a me alienum puto.“ Ugyanakkor a 60 éves Prohászka a nála kb. húsz évvel fiatalabb Schütz „páternek“ ezzel az aláírással ajánlotta arcképét: „Schütz Antalnak, aki rövid időn belül oly közel jutott hozzám.“ Tudományos működését korán kezdte. A budapesti teológiai karra benyújtott doktori értekezése: „Kezdet és vég a világfolyamatban“ (1907) már feltűnést keltett. A szavak társulásáról szóló würzburgi doktori disszertációja csak annyiban jelentős, hogy később (1927) megírta „Karakterológia és arisztoteleszi metafizika“ c. akadémiai székfoglalóját. Hittanár korában egymásután publikálta tankönyveit a középiskolák felső osztályainak; egyik-másik 15 kiadást is ért. Sík Sándorral együtt szerkesztette a magyar középiskolai ifjúság legelterjedtebb és legnagyobb hatású „lmádságoskönyv“-ét, egyben jellemnevelő kistükrét, amely 14 kiadást ért el. Egyetemi tanársága előtt megjelentette még „Az istenbizonyítás logikájáét is. Ezután fogott hozzá nagy műve, az első magyar „Dogmatika“ kidolgozásához. Két éven át éjt nappá téve dolgozott rajta, s ezalatt még kevésbé fontos leveleit sem bontotta fel. Később tréfásan emlegette, hogy a felbontás után alig kellett néhányra válaszolnia, mert közben az idő megoldotta a fölvetett kérdéseket. A hatalmas munka 1923-ban jelent meg két kötetben, és IV. kiadásában XXVI+ 1386 oldalt tesz ki. Egyidejűleg hallgatói számára kiadta a „Summarium Theologiae Dogmaticae et Fundamentális“ c. latin könyvét. A Dogmatikát ezekkel a szavakkal bocsátotta útjára: „Hogy amit adok, mennyire elmaradt attól, amit elgondoltam, és már az elmondás is mennyire távol jár ama boldogító valóságtól, amely sugallta, azt én tudom legjobban. Hű igyekezetemet alázatos lélekkel leteszem az Úr Krisztus lábához abban a mély hitben, hogy ha az Úr nem építi a házat, hiába munkálkodnak, akik azt építik“ (Ps.126)De egyúttal ígéretet tett, hogy munkáját három irányban akarja kiegészíteni: tervez egy a dogmatikához alkalmazott bölcseleti bevezetést, azután egy a gyakorlat embereinek szóló népszerű dogmatikát, végül pedig dolgozni akar a hitigazságoknak az élet különböző területein való alkalmazásán. S ezt az ígéretét be is tudta váltani. 69
