Szolgálat 17. (1973)

Tanulmányok - K.F.: Az üresedő templomok „teológiája“

misére a hétköznapi életből annak termését, majd onnan újra visszük az életbe az áldozat szellemét — és így tovább, „míg az Úr el nem jő“.

De ebből a teljességből az is következik, hogy megértsük és kiegészítsük a sok jóakaraté távolállónak résziigazságát, féligazságát. Sok tájékozatlan embernek nincs érzéke egy meg nem értett szertartás iránt. De ha a lelke mélyén zsongó isteni szóra hallgat, akkor ez az ő „igeliturgiája“ (vö. Róm 2,14k), ha nem is a Szentírás kifejezett szavai szerint. A becsületes orvos, munkás, az áldozatot vállaló bányász, stb., bár nem is tudja, miért vállalja mások terhét, de jelentkezik, felajánlja magát a munka oltár-asztalán a becsületes emberszolgálatra, részesedik valamiképpen a felajánlásban. Nem tudja, mi a Jézus Szíve-tisztelet, de mivel Jézus Krisztus „az örök halmok kívánsága“ (minden ember meg nem nevezett legbensőbb vágyainak tárgya), csillapíthatatlan vágyával máris résztvesz valamelyes módon a transformatio- ban, sőt a kommúníóban is. Ezek Krisztus titkos, esetlen, töredékes követői, talán jóhiszemű sarlatánjai; nem szabad őket elítélni, ledorongolni, hanem ahogy a magunk szentmiséjét életáldozatunkkal kell kiegészíteni, úgy az ő életáldozatukat Krisztuséval kell tapintatosan, fokozatosan kiegészíteni, annak teljességére nevelni.

így hát ha sokfelé üresednek is templomaink, mégis azt kell mondani: növekszik, sőt sok a Krisztus áldozatában résztvevők száma. És gondoljuk meg ezt is: mennyi még „Izrael házának elveszett juha“, mennyi még az erőtartalék és nyersanyag, amelyet bele lehet építeni Krisztus testébe. Ne essünk hát kétségbe az üresedő templomok miatt és ne vessük az embereket azonnal a külső sötétségre, ha nem is jönnek a Király lakomájára, hanem nézzünk körül a magunk portáján és tágítsuk látókörünket.

Ha szabad nagyon élesen fogalmaznunk: nem az a legnagyobb baj, hogy az emberek nem jönnek a templomba, hanem hogy helyette máshova mennek: kocsmába inni, szórakozni, szeretkezni, pénzt hajszolni. Új bálványimádás korát éljük mindenfelé. Szinte újra kell kezdeni az Ószövetséget, hogy az emberek ismét teljesebb értékű emberek legyenek, alkalmasak Isten befogadására. De máskor is volt ilyen feladata Isten követeinek. Akkor az életmód barbárságából, a szellem barbárságából, a kultúrbarbárságból kellett kiemelni az embereket, ma pedig a lelki barbárságból. — Istenem, panaszkodunk, hogy nincsen papi munkánk, mikor beláthatatlan apostoli tér tágul előttünk, szinte azt sem tudjuk, hol kezdjük!

Az oltár körül állók felelőssége

Akik pedig az oltár körül állnak, akár papok, akár világi hívők, ne legyenek pesszimisták, hanem ismerjék fel: épp a szentmiseáldozat, Krisztus megbékítő áldozata úgy beleépült a történelembe, létünkbe, hogy az emberiség sohasem fullad bele a krisztustalanságba, a kereszténység sohasem hal meg, mert Isten épp Krisztus miatt gondoskodik Noékról, Ábrahámokról, Mózesekről, prófétákról, tanítványokról. Legyen akármilyen üres is a templom, Krisz46