Szolgálat 17. (1973)
Tanulmányok - K.F.: Az üresedő templomok „teológiája“
Csendes elmélkedés egy szentmisén Vessük fel kíméletlen élességgel a kérdést: miért is menjenek az emberek misére? Szokásból? Ez lekopik. Meggyőződésből? A mai ember úgy érzi, joga van távolmaradni attól, amit nem ért meg. És értik-e, mi az, ami ott folyik? Nagyon kérem, hogy minden pap ne az oltártól nézze a híveket, hanem a kórusról, vagy a kórus alól. Sokan jönnek, mert az egyház parancsolja a vasárnapi misehallgatást, és a gyermekkorban beléjük nevelt kötelességérzet sürgeti őket. De már nem énekelnek. Még talán motyognak valamit, később egészen elhallgatnak. Ezek az emberek aztán pár év múlva felvetik a kérdést: minek menjek a templomba, hiszen minden olyan idegen, nem mond számomra a szentmise semmit sem. Mióta civilben járunk, szeretek beülni a padba a hívek közé. De másképp fest innen a templom! Ilyenkor fojtogat a gondolat: mit kapnak ezek az emberek itt? A latin szövegből mitsem értettek. A magyar szöveg tömör ünnepélyessége is idegen tőlük, ha nem hozzák közel; a rossz kiejtés miatt gyakran alig érthető, a miséző pap mozdulata nem egyszer gépies, erőltetett. A prédikáció hol leckefelmondás, hol jámbor monológ, hol tartalmatlan fecsegés vagy professzoros fejtegetés, másutt meg bosszantó handabanda, az emberek nem kapnak választ szorongó, tudatos vagy tudatalatti kérdéseikre. Meghallgattam egy városban sok beszédet: azon csodálkoztam, hogy az emberek még hisznek. Van igazság a mondásban: az bizonyítja legjobban az egyház Istentől való mivoltát, hogy még saját papjai sem tudják tönkretenni. A zsinat új liturgiát teremtett, de mi ebben gyakran csak új rubrikákat látunk, azokat is jól-rosszul hajtjuk végre. Hol vagyunk még attól, hogy az adott kereteket élettel töltsük ki?! Élethez szóló tanítással, gondos lelkiismeretvizsgálattal, igazi imával, közösségalakítással, szervezett és lélekből fakadó cselekvő együttműködéssel .. . Nem esik-e meg, hogy rárójuk a hívekre a misehallgatás kötelezettségének terhát, de kisujjunkkal sem igyekszünk azon enyhíteni? Mit várhatunk híveinktől? Nem vagyunk-e nagyon igényesek a szentmiseáldozattal kapcsolatban híveinkkel szemben? Az Úr Jézus csodákkal készítette elő az Eucharisztia megértését, de csak búcsúzásának perceit látta alkalmasnak, hogy övéit beavassa „a hit titkába“. Az őskeresztények a mise áldozati része előtt kiküldték a hitjelölteket, mert vigyáztak arra, hogy ne vegyenek részt olyan istentiszteleten, amelyet még nem értenek. Mi azonban „in médiás res“, azonnal a csúcspontra akarjuk vezetni híveinket, ne csodálkozzunk tehát, ha nem tud mindenki felhágni a csúcsra, nem érti meg a szentmise lényegét. Azonnal hárítsunk el egy félreértést: nem arról van szó, hogy ne késztessük a gyermekeket és a nehezebb felfogású híveket is a templomba, hanem csak arról, hogy nem a szentmisén való részvétel az egyetlen vallási kötelesség, s ne érjük be annak sürgetésével. Sürgessük a részvételt, de ha akadályba 41
