Szolgálat 17. (1973)

Tanulmányok - Walter Spahn: Szemlélődés a mindennapi életben

15 Vö. L. Leloir OSB, „St. Ephrem, moine et pasteur“: Théologie de la vie monastique: Etudes sur la tradition patristique (Paris 1961) 85-98 (és a kötet sok más cikkét); B. Drack OSB, „Beschauliches und tätiges Leben im Mönchtum nach der Lehre Basilius des Grossen: Freiburger Zschr. f. Phil. u. Theol. 7 (1960) 297-309, 391-444; 8(1961) 93-108; I. auf der Maur, Mönchtum und Glaubensverkündigung in den Schriften des Hl. Johannes Chrysostomus (Fribourg 1959); R. Rudmann OSB, Mönchtum und kirchlicher Dienst in den Schriften Gregors des Grossen (St. Ottilien 1956).

Walter Spahn

A SZEMLÉLŐDÉS A MINDENNAPI ÉLETBEN

Nyitott kéz

Dolgozószobámban tartom E.M. Hinz egy bronzplasztikájának fényképét: „Az üres kezek“. Térdenálló ember, arcát az ég felé fordítja és — ez indít meg legmélyebben — két kezét fölemeli, nyitott tenyérrel, mint valami kely- het, készen mindent odaadni és mindent befogadni.

Hogyan fejezhetném ki jobban, mi nekem Krisztus szemlélése, mint ezzel a képpel? Nyitva állni Krisztusnak, várni őt: ilyen egyszerű a kontempláció. És nem éppen ebben az egyszerűségben — a lelki szegénység kifejezőjében — van-e hatalmas megújító ereje? De ez a paradoxona is: életünket nyitott tenyerünkre venni és felajánlani Krisztusnak, teljesen kiszolgáltatni magunkat neki a mindennap apró és nagy eseményeiben, megnyílni neki lelkünk legmélyebb mélyéig, amely sajátmagunknak is nyomasztó titok, — bizony nem könnyű dolog.

Ügy megszoktuk a létért való küzdelmet, hogy sokszor imádságunk is az önmagunkban való megbizonyosodás nyomait viseli magán. Azt akarjuk, hogy az ima „sikerüljön“, segítséget akarunk találni benne, át akarjuk alakítani az életünket, ki akarjuk erőszakolni Istentől a hit ajándékát . . . Mindez ellentéte az egyszerűségnek. Ha olyan kézzel járulunk az imádsághoz, amely meg akar markolni valamit, sőt talán dühtől és keserűségtől ökölbeszorul, akkor imánk felelet nélkül marad, nem tudunk túljutni vele a magunk határain.

„Aki életét meg akarja menteni, elveszti azt, de aki elveszti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt“ (Mk 8,35).

Kezünk és szívünk kinyitása azzal a kockázattal jár, hogy önmagunk elvesztéséig odaadjuk magunkat. De Krisztus éppen annak ígéri az élet gazdagságát, egész teljességét, aki kockáztatni mer.

Miért van annyi súlyos félreértés a kontempláció terén? Mert úgy értelmezik, mint valami emberfölötti erőfeszítést, hogy szakítsunk a földdel, az élettel, a nehézségek terhével.

Ezt az egyoldalú szemléletet talán a keleti vallásokból származó áhítatgyakorlatok némelyike táplálta, továbbá — ne tagadjuk — az imaélet helytelen irányai az Egyházon belül.

18