Szolgálat 16. (1972)
Az egyház szava - Pártoskodás az osztrák egyházban (A püspöki kar körlevele)
egyházi képviseleti szervek számára olyan választási szabályzatot követelnek, amely a pártok választási küzdelmére emlékeztet; ehhez járul, hogy a tömegkommunikációs eszközök munkájuk közben nem egyszer helytelenül eltolják a súlypontokat, mert saját törvényüknek megfelelően mindenekelőtt a szenzáción kapnak. Látjuk ezeknek és még más problémáknak a nagyságát, mégis megállapítjuk: ezeket a nehézségeket nem lehet pártoskodással legyőzni. A teológiai vélekedések terén, de az egyházfegyelemben is megvan a szabadság jogos tere. Az egyházi tanítóhivatal azonban szigorúan köteles fölemelni szavát ennek a területnek áthágása ellen, amennyiben ez ténylegesen veszélyezteti a hitben és életben megmutatkozó egyházi egységet. A püspökök teljes igyekezetükkel azon vannak, hogy az egyházon belül fennálló különféle irányzatokat mindig újból közelítsék egymáshoz. Feladatuknak tekintik, hogy necsak ők maguk folytassanak párbeszédet egy-egy irányzattal, vagy felváltva a különböző irányokkal, hanem ezeket egymással is összehozzák közös eszmecserékre. Az Egyház egyedüli ura Krisztus. Az Egyház küldetése Isten megdicsőítése és az emberek üdvösségéről való gondoskodás. Ezt a feladatot mindenki közös munkájával kell betöltenie. Eközben a pápa és a püspökök Krisztus, a Jópásztor nevében és küldetésének erejében az egység és a vezetés szolgálatát látják el. Nem szabad tehát túltenni magunkat a „Nihil sine episcopo — mit sem a püspök nélkül“ alapelven. Hiszen a Szentlélek még a kariz- matikusokat, a különféle kegyelmi adományok hordozóit is az apostolutódok tekintélyének veti alá. A keresztény életstílussal ellenkezik, ha valaki keresztény testvérében bizalmatlanul a rosszat keresi, névtelen följelentéseket tesz, elhamarkodottan a nyilvánosságra apellál. Ráadásul ezzel olyan látványosságot csinálunk az Egyházból, ami sok ember botrányává lesz. Az írás szava szerint ha úgy látszik, hogy testvérünk hibázott, akkor a helyes eljárás először a személyes beszélgetés, azután a kis körben való rendreutasítás, végül pedig az egyházközség ítélete, amelyet az Úrtól élére adott képviselője mond ki (Mt 18,15-18). A püspökkari konferencia szilárdan vallja, hogy a hivatalosan létrehozott szervek, a papi lelkipásztori és laikus tanácsok, stb. a papságnak és Isten népének képviselete. A különféle irányok ezekben a szervekben belül jelentkezzenek szólásra, nem pedig ezeket megkerülve. Igaz, senkitől sem szabad eleve elvitatni a jóakaratot. A püspökök mégis komoly aggodalmukat kell hogy kifejezzék olyan csoportok megalapítása és fennállása miatt, amelyek valójában pártok. Sok fentebb jelzett veszedelmet megszüntethetünk, ha valljuk a pápa és a püspökök felelősségét és döntési szabadságát, és engedelmeskedünk nekik. 62
