Szolgálat 16. (1972)

Az egyház szava - Kilenc év a pápaságban (VI. Pál)

annak, micsoda előkészület szükséges ehhez az ijesztően magas hivatalhoz, miféle szükséges karizmák híjával vagyunk e nehéz szolgálat betöltésére.

Személyes följegyzéseinkben ezt a jegyzetet találjuk erről: „Az Úr talán azért hívott meg erre a szolgálatra — nem mintha valamennyire is alkalmas lennék rá, vagy hogy én kormányozzam és mentsem meg az Egyházat jelen nehézségeiben, hanem hogy szenvedjek valamit az Egyházért, és hogy világos legyen, hogy ő, nem pedig más kormányozza és menti meg.“ Nem azért osztjuk meg veletek ezt a gondolatunkat, hogy ezzel hiú módon alázatunkkal tüntessünk, hanem hogy ti is érezhessétek azt a nyugalmat, amely erre elfogott: nem a mi gyönge és tapasztalatlan kezünk irányítja Péter hajójának kormányát, sokkal inkább Jézusnak, az Úrnak láthatatlan, de erős és szerető keze. És szeretnénk, hogy bennetek és az egész Egyházban is, mikor gyön- geségei miatt néha szorongatásba jut, győzzön a bibliai értelemben vett hit: a bizalom, úgy, amint Krisztus kívánta ezt tanítványaitól, s félelem és bátortalanság sohase befolyásolja merész vállalkozókedveteket és örömötöket a Krisztusért való munkában. Ami minket illet, megismételjük szívünkben egy másik nagy pápa, I. Leó szavait is, egyik klasszikus prédikációjából éppen pápává választásának évfordulóján: „Dabit virtutem, qui contulit dignitatem" (Aki a méltóságot adta, erőt is ád majd hozzá“).

A méltóságra vonatkozólag még egy másik benyomásra is emlékszünk. Mikor a híres fehér füstjelzés felszállt, a tiszteletadás legkülönbözőbb megnyilvánulásai vettek körül. Ekkor egyenesen szédület fogott el apostoli hivatalunk nagysága előtt. Úgy éreztük, ebből szakadék támadhat egyrészt csekély személyünk és magas szolgálatunk, másrészt a szeretett emberek, barátaink és főleg a nép között, amelynek lelki javára Krisztus helytartójának fönséges méltóságát kaptuk. A hierarchikus fokozatok néha talán távolságot hozhatnak létre a kiválasztottak és a község között és azt a tudatot kelthetik, hogy valaki kiváltságos helyzetet foglal el. Ha erre a napra gondolunk (vagy akár hivatalos milánói bevonulásunk napjára a derék jó Prof. Virgilio Ferrari főpolgármester mellett), hálát kell adnunk az Úrnak, hogy bensőleg egészen eltöltött a forró vonzódás azok iránt, akiknek szolgálatára szántak. Szívünk mélyéig átéreztük, mit jelent új címünk: „Isten szolgáinak szolgája“. És eszünkbe jutottak egy másik elődünk, Nagy Sz. Gergely bölcs pásztori intelmei, aki ugyan időben messze áll tőlünk, de tanítóhivatalában közel. Sőt úgy tetszett, mintha a még távolabbi múltból magának Krisztusnak csengő hangját hallottuk volna: „Amas me plus bis?“ (Szeretsz-e engem jobban ezeknél?) Ez a pápa igazi kiváltsága: „Simon, János fia, szeretsz-e engem jobban ezeknél? Pasce! Legeltesd bárányaimat!“ (Jn 21,15) Légy pásztor! Tekintély és szeretet összeolvad egymással a dolgoknak ebben a benső látásában és valami új, nagy dolog jön létre, amely a világ határaiig terjed és az emberiség minden búját-baját átfogja. Mintegy villámfényben értettük meg a Szentszék szociális küldetését. Nagy igazság ered ebből, amelynek végső, titokzatos lényegét már most megsejthetjük: az Egyháznak, és bizonyos értelemben egyben

54