Szolgálat 16. (1972)

Tanulmányok - Őry Miklós: A paptestvér

Mint oltártestvér a pap nemcsak Isten és a hívek között, hanem paptestvérei felé is közvetítő. A kegyelem mérhetetlen kincs — hiszen maga a bennünk élő Szentlélek —, a testvériségnek is sugárzó forrása. De hordozása, kifejlesztése és megőrzése egyúttal nagy feladat is: sok áldozatba kerül. Minden kegyelem, a kiválasztás és a hivatás kegyelme fokozottan Isten ajándéka, csak alázatos imával lehet kikönyörögni. Leesdése azonban sokszor felülmúlja az egyén erőit. Ki mástól várhatna elsősorban segítséget, mint paptestvérétől? Mindegyikünk rászorul erre. De a kétségekkel küzdő, csüggedéstől kikezdett, önmagával és hivatásával meghasonlott papnak egyenesen életszükséglet. Az ilyet „csak egy fölfoghatatlan, kegyes és szívós szeretet mentheti meg halálosan komoly öleléssel. Micsoda erőt jelent ilyenkor a tudat, hogy mellette paptestvéreinek önzetlen szeretete virraszt, és a hívekkel egyesült imája száll az ég felé — érte.“

P. Hunya, a szegedi szeminárium spirituálisa, aki a fenti sorokat leírta, egész életét ennek a kegyelmi közösségnek létrehozására tette rá. Talán meglepően hangzik, de sorrendben először a természetes alapokra volt gondja. Jól tudta, hogy a kegyelem a természetre épít, s mitsem találunk nála abból a vérszegény, egyoldalú „természetfölöttiségből“, amely olyan sok papi lélekben vezetett már keserves meg- hasonlásra. Nemcsak a papi hivatás kiépítésén, a jellem első papi vonásainak kialakításán virrasztott növendékei között imáival, adorációival, könnyeivel és szavaival, hanem főleg a viaskodó vagy meghasonlott pap szívét tudta anyaian finom kezelésbe venni. Ebben mester volt. Ha ilyen testvér kopogott be hozzá, kedves ételeit készíttette, fürdőt adatott neki, megsétáltatta, — és csak napok múlva, kipihenten engedte, hogy kibeszélje nehézségeit. Persze nemcsak ilyen papok keresték föl. A vendégszobának szinte mindig volt lakója: újra meg újra visszatértek a végzett növendékek, új melegért, új erőért. Néha hárman-négyen is összefutottak, és így nemcsak a spirituálissal találkoztak újból, de egymással is. P. Hunya aztán személyes misszióját országos arányúvá tágította a Papi Lelkiség kiadványsorozatában, amely a paptestvérek összekapcsolója, lélektani és kegyelmi táplálója kívánt lenni. És megpecsételte művét egy szenvedés-látogatta élet áldozatával.

A régi magyar papi közösségek majdnem kizárólag imaközösségek voltak: a papság lelkiéletének és összetartozásának növelését célozták kegyelmi eszközökkel. Ilyen volt a magyar papi imaegyesület, amelynek napi kérése volt a paptestvérekért, hogy az Úr újítsa fel bennük a papi kegyelmet, amelyet a kézfeltétel alkalmával kaptak {2Tim 1,6). Bár tartottak kisebb összejöveteleket is, ahol megbeszélték tapasztalataikat és egy-egy jó lelkiatyától tanácsot kértek problémáikra. Magyarország legelterjedtebb papi társulata az Eucharisztia-társulat volt: Eymard Szent Péter alapította, és a szentségimádást sürgette — egymással és egymásért. {Amerikai paptársam mesélte: a clevelandi magyar papok néha félezer kilométert kocsikáznak Chicagóig, hogy együtt végezhessék az adorációt.) Sajátos céllal dolgozott a „sanctificatio“ és a „perseverantia" papi társulata. Az Unió Apostolica az imaközösség mellett főleg a kötelességteijesítést és a papi továbbképzést sürgette, amiről havi cédulán be is számoltak a vezetőnek.

A mai kor szükségletei és egész jellege mind szorosabb, mind több térre kiterjedő együttműködést sürgetnek a papok között. De nem szabad elfelejtenünk, hogy eredményes munka, főleg papi munka csak az Istennel összekapcsolt lélekből fakadhat. Mint amilyen Máriáé volt. (Anya nélkül árvák a testvérek: a papi testvériségnek is nagy tűzhelye a bensőséges Mária- tisztelet. Hiszen ő a Megváltó csendes társa, az apostolok támasza, a

43