Szolgálat 16. (1972)
Tanulmányok - Tomka Ferenc: Szeretetközösségek és kereszténység
„Arról fognak megismerni benneteket ..." Sok jogos és jogtalan vád hangzott el a történelem folyamán a keresztények ellen. De bizonyára a legsúlyosabb — és sajnos nem jogtalan — az individualizmus vádja. Ez a legsúlyosabb vád, mert az egyik legembertelenebb és mindenképpen legkereszténytelenebb tulajdonságra utal. — Amikor a keresztény szeretetközösségről szólunk, vagy arra figyelmeztetünk, hogy minden egyes kereszténynek, minden családnak, minden lelkipásztornak kötelessége megtenni az első lépéseket e közösségek létrejöttének érdekében, akkor nem valami újabb egyesületi életre gondolunk, hanem csupán Krisztus tanításának komolyanvételére. A kereszténység elsősorban e szeretet által lesz az emberi társadalomnak — és kiemelten korunk társadalmának — kovásza. S ha az individualizmus vádja sokakat ellenünk fordított, akkor az emberiséggel és a világgal folytatott párbeszéd alapja és feltétele a szeretetközösségben élő keresztények magatartása, itt teljesedik be Krisztus ígérete és utasítása: „Arról fognak megismerni benneteket, hogy szeretitek egymást". És itt valósul meg Krisztus szava és szelleme: „nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak". Jegyzetek ’Vö. pl. az amerikai pszicho-szociológiai kutatásokat és széleskörű alkalmazásukat. 2S. Freud: Massenpsychologie und Ich-Analyse, Frankfurt a.M. 1971, 57. 3G. Le Bon: Psychologie der Massen, Stuttgart 1970'°. ‘A kielégületlenség témájához vö. G. Friedmann: Le travail en miettes. Paris, 1964. A francia szociológia c. kötetben (Bp. 1971) 179kk. 5E társadalom különböző tüneteiről számtalan kötet jelent meg, különösen sok amerikai szociológusok tollából. Magyarra fordítva mostanában pl. V. Packard: Feltörekvés, reklám, szexualitás Amerikában c. kötete, Bp. 1971. 6D. Riesman: The Lonely Crowd, New Haven 1950, — magyarul: A magányos tömeg, Bp. 1968. 7E szűk dolgozat keretein belül csak röviden utalhatunk arra, hogy a tradicionális és a tömegtársadalom közös vonása az, hogy mindkettő megszabja az ember viselkedési formáit. A tradicionális közösségek azonban kicsinységük és zártságuk miatt mégis csak közel- álInak a személyhez. Azonfelül ezek az egységek nagymértékű állandóságot biztosítottak — elvárásaikat illetően is —; így az egyén előre tudhatta, hogy holnap mit várnak majd tőle. A tömegtársadalom közösségei ezzel szemben nagy „átméröjűek“, és szinte teljesen személytelenek. Az egyén egyidejűleg több szekundér közösség tagja, de egyikben sincs érzelmileg otthon. A fentieknek, valamint a társadalom „tradíciónélküliségének“ eredménye, hogy a magatartásformák és az elvárások állandóan változnak, ill. hogy ugyanazon személynek nemcsak különböző szerepeket kell játszania, de azt sem tudhatja, hogy holnap milyen elvárásoknak kell majd megfelelnie. 8S. Freud i.m.31. 9l.h. ,0Most értjük meg egyúttal, hogy a felebaráti szeretet és az istenszeretet természete szerint „egy irányba“ esik. Vagyis amikor Krisztus a felebaráti szeretetet tette meg a keresztény élet alaptörvényének és az istenszeretet jelének (1Jn 4,7-11), akkor nem valami „magaalkotta“, önkényes újítást vezetett be az ember világába, csupán a szeretetre, személyes kapcsolatra teremtett ember beteljesülésének útját és feltételét hangsúlyozta, valamint azt, hogy az emberszeretet és az istenszeretet egyazon gyökerekből fakad és ugyanazon cél felé fejlődik. "Vö. a szociológia „szerep“- fogalmát — pl. P. Berger — T. Luckmann: Die gesellschaftliche Konstruktion der Wirklichkeit, Frankfurt a.M. 19712, 76kk. ,2Természetesen amipt a funkcionális szocio2 17
