Szolgálat 15. (1972)
A révbejutás
ségében még folyvást veszélyeztetett Egyház is egyben már révbe jutott így értelmezte Ambrus — különben Hyppolitust utánozva — a Zabu- lonra mondott pátriárkái áldást. Eszerint az Egyház, paradoxul megfogalmazva, evilági élete idején mindig útban van önmaga felé; amint Béda hasonlíthatatlanul pregnáns módon kifejezte: Ecclesia gignit Eccle- siam (az Egyház szüli az Egyházat). Ambrus szava az Egyház kikötőjéről, amely kiterjeszti anyai karjait, Nisszai Gergely hasonló kifejezésére emlékeztet, aki az élet kikötőjét az anyaölben élvezett biztonság mérhetetlen boldogságával hasonlítja össze. Krisztus megkereszte- léséről szóló egyik prédikációjában Khrüzosztomusz azt mondja: az egyházak nyugodt kikötőhöz hasonlatosak a világi élet viharaiban. Amikor így az atyák az Egyházat biztos kikötőnek mondják, akkor mindenekelőtt arra a dogmatikai tényre gondolnak, hogy rá van bízva Krisztus üzenete, az igazság változhatatlan hitletéteménye, az igazság pedig nemcsak változatlan, hanem tovább nem is gyarapítható. Az Egyházban megőrzött apostoli hagyomány már eljutott oda, ahol az igazság csendes kikötője nyílik. Már Iréneusz azt mondja „Az eretnekek ellen“ írt negyedik könyvének előszavában barátjának, akinek könyvét ajánlja; ne hagyja, hogy a tévelygők továbbra is elsüllyedjenek a tévely mélységes szakadékéban és belefúljanak a tudatlanság tengerárjába, hanem hozza haza őket „az igazság kikötőjébe“. A gnoszti- kusok elleni harc során ez nyilvánvalóan mintegy a tanítás egyik vezérszavává lett, mert látjuk, milyen szívesen beszél pl. Hyppolitus az igazság csendes, derűs kikötőjéről. Erről ír Alexandriai Kelemen is. A Decius üldözését követő viharos vezeklési kérdésben Cyprianus arra inti a gyengének bizonyult hittestvéreket, forduljanak azokhoz az egyházakhoz, amelyek közismerten szeplő nélkül őrizték meg az igazságot; ezeknek pedig készséges és jóságos barátsággal kell fogadniok az Egyház üdvösséges kikötője felé tartó testvéreinket. Hasonlóképpen beszél Ambrus és Lerini Vince. Ebben a képben tehát az őskeresztényeknek arról való meggyőződése rejlik, amit mi az összegyház tévedhetetlenségének nevezünk. És az Egyház nemcsak az igazság kikötője, hanem Krisztussal, a Feltámadottal, az immár a túlsó parton állóval való titokzatos azonosságában átfogó értelemben is „az üdvösség kikötője“, ahogy Eusebius egy alkalommal nevezi. Az Egyház hajója már békességben van, már megérkezett a kikötőbe, prédikálja Khrüzologusz. ő „Krisztus viharoktól ment kikötője“. Augustinus egyik beszédében elevenen ecsetelte az Egyházban élvezett biztos üdvözülésnek ezt a képekbe rejtett dogmatikáját: szokott előadóművészetével egy tengeri vihart ír le, amelyben a veszélybe jutott hajón sem evező, sem vitorla nem segít: „Ekkor a hajósnak már csak az imádság van hátra, kiáltozás az Istenhez. És vajon ő, aki a tengeren járókat kegyesen a kikötőbe juttatja, cserbehagyná-e egyházát, nem vezérelné-e haza a nyugalomba?“ 3 33
