Szolgálat 15. (1972)

Az Egyház mindig fiatal

dobták. így volt ez mindig, így van ma is: szükség van fiatalokra. Jaj lenne nekünk, ha a Mester Egyházában csak öregek lennének, csak a kialakult dolgok őrzői, csak a múlt védelmezői. Az Egyház mindig fiatal. De a fiataloknak elsőbbséget kell engedniök a presbytereknek (= a nép véneinek), Péterrel az élükön. Nem szabad az újat csak magáért az újért szeretniük és keresztülvinni akarniok. Nekik is szól, amit Uriel angyal mond Ezdrás negyedik könyvében, a második keresztény századnak ebben a vigasztaló könyvében, annak az embernek, aki az új után fut és nem tartja szem előtt Isten türelmét: „Csak nem akarsz jobban sietni, mint a Magasságos? Te sajátmagad miatt akarsz sietni, a Magas- ságos azonban sokakért“ (4 Ezdr. 4, 34).

így hát az élő Isten Egyházában mindig kell újnak is lennie, de ennek az újnak a régi iránti türelmes szeretetben kell igazolnia magát. Mindig lehetségesnek kell lennie egy „új teológiának“, űj művészet, új módszerek, új szerzetesrendek, a jámborság újfajta módjai éppen- úgy hozzátartoznak az Egyház lényegéhez, mint a régiek oldhatatlan megőrzése. Ez sohasem megy végbe fájdalmak nélkül: a szellem birodalmában is ezek kísérik a születést és az elhalást. Ha az új teljes tisztaságban Krisztusnak minden időben régi és új szelleméből származik, akkor érvényesülni is fog az elevenség csendes erejével. De az is szükséges lesz az egyháztörténelem minden órájában, hogy elismételjük az apostol intő szavát: „őrizd meg a rád bízott kincset és kerüld a világias, üres fecsegést“ (1 Tim. 6,20). Mert minden igazán új az örökön alapul, az örök Atya ősi szent fölségén: „A trónon ülő szól: íme, megújítok mindeneket“ (Jel. 21,5). így valósul meg az örökké fiatal Egyházban a felfoghatatlan ellentét: az új, amennyiben igazi, ősréginek bizonyul, és minden újból egyszer régi lesz. És Isten földi városának fáradságos, hosszadalmas építésében titkon már az új Jeruzsálem falai emelkednek föl.

Krisztus tanítványai hasonlók a családatyához, aki kincséből újat és régit hoz elő (Mt. 13,52). A mai Anyaszentegyházon is betelik az ősegyház szava: „Az Egyház egészen fiatal és szép volt, de haja ezüstszürke.“ Csakis így szerethetjük úgy, mint Krisztus szereti Egyházát: ő az ifjúi szépségében szeplőtlen mátka, de az ür csinosítja, mert mégis az öregség szeplői és ráncai vannak rajta (Ef. 5,27., 30). És ha elolvastad ezt a könyvet, eszedbe juthat Isten szava, amelyet a Szentlélek az Énekek énekében a Krisztushoz beszélő Egyház ajkára ad: „Pompás gyümölcsöket, újat és régit tettem el neked, szerelmesem“ (Én. 7,13).

25