Szolgálat 15. (1972)
A hit szava, amelyet hirdetünk (Róm. 10,8)
A bibliai tanúk Figyelemreméltó már az is, hogy azok a sugalmazott tanúk, akik beszámolnak nekünk Jézus földi életéről, semmiképpen sem úgy „beszélik el“, mint ahogy különben el szoktunk beszélni egy földi életet, születéstől a halálig. Az evangélisták válogatnak; számukra ez az élet hallatlan dráma, minden a célra van rendelve benne, arra, hogy Isten dicsősége megnyilvánuljon a megváltásban és a sötétség hatalmával vívott harcban. Máté, amint lélegzetfojtó erővel tömöríti anyagát a zsidósággal való krízis köré, János, amint tekintetét Jézus minden tettének és szenvedésének isteni hátterére szegezi: mindketten azt mutatják nekünk, hogy valójában Jézus földi életének is misztériumnak kell lennie számunkra; egy egész élet parabolája ez, amit meg kell értenünk. Azért szabaddá kell tenni magunkat attól a jóravaló, szinte naiv elképzeléstől, mintha a kinyilatkoztató Isten az evangéliumokban „történeteket“ mesélt volna el nekünk és az lett volna a célja, hogy — még ha csak megközelítő pontossággal is — tudósítson Jézus életéről. Meg kell találnunk annak a mély okát, miért siklanak el az evangéliumok mindazon tények fölött, amelyek olyan élénken érdekelnének bennünket: a gyermekkor eseményei (jellemző, hogy ezeket később a gnosztikus apokrifok „egészítették ki“), a názáreti harminc év, a tanítói tevékenység pontos ideje, és mindaz az esemény, ami János végszava szerint „nincs megírva ebben a könyvben“ (Jn. 20,30). Nem meggondolkoztató, sőt megrázó tény-e ez: Isten megengedte, hogy földi életének legnagyobb részét, a mindennapi életében használatos dolgoktól születésének és halálának dátumáig, ne rögzítsék az evangélisták. Mindez szinte jelentéktelennek tűnt nekik annak az egyetlen ténynek sugárzó fényében: Krisztus eljött, hogy megváltson minket és nekünk szóló jel gyanánt feltámadjon az élet megújulására. Az apostol szava minden időkre érvényes: „Ha Krisztust azelőtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük“ (2 Kor. 5,16). Krisztussal nem úgy áll a dolog, mint Augustussal és a többi „test szerinti“ naggyal. Azokról tudjuk születésük és haláluk pontos dátumát, megvannak hű szobor-képmásaik és márványba vésett pontos beszámoló áll rendelkezésre tetteikről. Jézus földi külsejéről mit sem tudunk, olyan írásról sem, amit maga írt volna. Már földi élete is misztérium, egészen a Pneumának, a láthatatlan isteninek birodalmába tartozik. Isten akarata az, hogy nem tudunk többet földi életéről, és ennek megvan a mélységes oka: hogy ne legyen élete iránti érdeklődésünk túlságosan földies — Pál úgy mondaná: „testi“. Mert mi jelentősége lenne az üdvösség szempontjából, ha (mondjuk valami frissen fölfedezett kortársi tudósításból) pontosabb tudomást szereznénk Jézus földi alakjáról, ha a turini halotti lepel biztosan valódi volna, ha valami megbízhatót tudnánk meg Jézus názáreti mindennapi életéről? Mindezt „már nem test szerint 12
