Szolgálat 14. (1972)

Tanulmányok - Helmut Leonhard: Hogyan lettem atomfizikusból pap?

üzemvezetőséget, öröklakását, belépett a claretinusokhoz (1849-ben alapított missziósrend; célja Isten igéjének szolgálata, ott és úgy, ahol és ahogyan legszükségesebb és leghasznosabb) és 1971. okt. 24-én, 35 éves korában Bécsben pappá szentelték. Megkértük, írjon nekünk valamit életútjáról. íme a válasz:

Azért mentem fizikusnak, mert arra jó fizetés és a karrier biztató kilátása vár — de azért is, mert választ kerestem a nagy kérdésre: „miért“? De minél tovább tanultam a fizikát, annál világosabb lett, hogy az végső soron nem felel meg erre a kérdésre, sőt módszertani okokból nem is képes megfelelni. Azt hiszem, csak felfedezésük első mámorától ittas tudósok, vagy félműveltek várják a tudománytól, hogy mindent megmagyarázzon. Aki igazán ismeri a tudományát, az a határaival is tisztában van és tudja, hogy az ember végső kérdéseire valahol másutt kell keresnie a feleletet.

Csatlakoztam a katolikus főiskolai ifjúsághoz. Itt hét tudományos dolgozóval hitbeli kérdéseket vitattunk meg és tanulmányoztunk. A hitnek ez a felnőtt szintű elmélyítése fölébresztette, élővé tette személyes hitemet. Lassan- lassan fölfogtam, mit jelent kereszténynek lenni és milyen következmények folynak belőle. Az ember nemcsak sajátmagáért keresztény, hanem másokért is.

Az USA-ban egy olyan kollégával kerültem össze, aki mindennap misére járt, és engem is egyszerűen magával vitt. Egyre inkább ráeszméltem, micsoda fölséges dolog megy végbe az Eucharisztia ünneplésekor. Attól fogva én is naponta jártam.

Aztán Seibersdorfban megismertem a Cursillo-mozgalmat. (Ez háromnapos kis kurzus, amelynek során egy laikusokból és papokból álló irányító csoport élményszerűen próbálja közelhozni a résztvevőkhöz a hit lényegét.) Laikus munkatársuk lettem, s ennek során mind világosabban megtapasztaltam, milyen realitás Krisztus. Hogy legalább annyira reális, mint a neutronok a reaktorban. Átéltem, micsoda befolyása van azok életére, akik megismerik és csatlakoznak hozzá. Láttam, hogy sok emberi problémát nem lehet fizetésjavítással, struktúraváltoztatásokkal, vagy egy szervezet útján megoldani, csak úgy, ha az emberek eljutnak odáig, hogy igazán élni tudjanak. Ezt a képességet pedig a Krisztussal való kapcsolat ébreszti föl és mozdítja elő. Tudom azt is, hogy a tudomány és technika sok jót hozhat az embernek. Mégis egyre világosabban látom: nem elegendők pusztán a technikai vívmányok, az is kell, hogy az ember pozitív irányban alkalmazza őket. Tehát az ember a lényeg, akinek a tudomány és a technika a kezében van, aki dolgozik vele. Ha minden ilyen ember igazán a szeretet embere volna, akkor a tudománnyal és technikával paradicsomot csinálhatnánk a világból. Tehát a legsürgetőbb követelmény az, hogy megváltoztassuk áz embert és eljuttassuk a szeretethez. Nos, a pap az embereket Krisztushoz és ezzel a sze- retethez akarja elvezetni. így világossá vált előttem, hogy ma a pap hivatása, feladata fontosabb, mint a tudósé és a technikusé. Amikor még az atom54