Szolgálat 14. (1972)

Tanulmányok - Teilhard de Chardin írásaiból

egyszerűen annak a ténynek a következménye, hogy képtelen vagyok elfojtani kitörő csodálkozásomat.

íme, így jellemezhetem azt a lelki vonásomat, amelyből minden forráso- zik és amelyet nem tudok megváltoztatni, mint ahogy képtelen vagyok megváltoztatni éveim számát és szemem színét.

2. Miután azonban ezeket így leszögeztem — hogy biztosítsam Főtiszte- lendőségedet belső állásfoglalásomról —, hangsúlyoznom kell, hogy imént leírt belső magatartásom (akár általánosítható az én esetem, akár nem) közvetlen eredménye az, hogy egyre jobban ragaszkodom ahhoz a belső meggyőződéshez, amely a Kereszténység velejét alkotja.

Az ember egyedülálló értéke a fejlődő Élet csúcsán; a katolicizmus tengely-helyzete az összpontosuló emberi tevékenységek sugárkévéjében; és végül: az a lényeges beteljesítő szerep, amelyet a feltámadt Krisztus gyakorol a Teremtés központjában és csúcsán: e három elem olyan mély gyökeret eresztett (és egyre mélyebbre hatol) bennem és annyira összefonódik szellemi és vallási vízióm egész rendszerében, hogy már csak úgy tudnám kitépni, hogy mindent tönkretennék.

Igazában véve (éspedig éppen gondolkodásom struktúrája révén) ma már elválaszthatatlanul összeforrtam a hierarchikus Egyházzal és Krisztus Evangéliumával, sokkal inkább, mint valaha is életemben. Krisztus sohasem jelent meg szememben valósabban, személyesebben és hatalmasabban.

Hogyan hihetnem tehát azt, hogy helytelen irányban haladok?

3. Mindazonáltal teljesen elismerem: Rómának megvan az oka arra, hogy a Kereszténységről alkotott víziómat jelenlegi formájában koraérettnek, vagy hiányosnak ítélje, és hogy — következésképp — eszméim terjesztése jelenleg hátrányokkal járna.

A külső hűség és tanulékonyság e fontos pontjával kapcsolatban szeretném leszögezni (valójában ez ennek a levélnek a célja): minden látszat ellenére, feltett szándékom az, hogy „az engedelmesség fia“ akarok maradni.

Természetesen (belső katasztrófa és legkedvesebb hivatásomhoz való hűtlenség nélkül) nem állhatok meg önmagam keresésében. De (már hónapok óta) nem foglalkozom eszméim terjesztésével (csupán személyes elmélyítésükkel). Ezt a magatartásomat nagyban megkönnyíti az, hogy ismét közvetlen tudományos kutatómunkát végezhetek.

Remélem azt is, hogy Európától való távollétem miatt egyszerűen lelohad az a körülöttem keletkezett lelkesedés, amely az utóbbi időben nyugtalaníthatta Főtisztelendőségedet. Úgy látszik, a Gondviselés is kezemre játszik. Megmagyarázom: a New York-i Wenner-Gren (ex Viking) Alapítvány, amely ideküldött (közvetlenül a háború után ez az Alapítvány segítette elindulásában P. Schmidt „Anthropos“-át is), arra kér, hogy lehetőleg minél tovább maradjak Amerikában: így befejezhetem és kiszélesíthetem afrikai kutatásai48