Szolgálat 14. (1972)
Tanulmányok - Johannes Gründel: Szexualitás és kereszténység
máris megkezdődött, és a végső időkben teljesedik be. E hármas szempontból — a teremtés, a bűn és a megváltás rendje — vázoljuk a következőkben röviden a keresztény emberképet, és kérdezzük meg: mi a jelentősége az emberi nemiség helyes látása és értékelése tekintetében. Az ember nemiségének „eredeti“ jelentősége és értékelése A keresztény teremtéstörténet teisztikus világfelfogása szoros viszonyt tételez fel Isten és teremtett világa között. Isten csakis úgy tevékenyked- hetik, hogy a dolgok valamit tartalmaznak abból, amit teremt. Eszerint az embernek az a feladata, hogy megkeresse a teremtményekben benne lakozó isteni „gondolatot“ és erkölcsi szabályként tisztelje. Cselekvésének törvénye tehát az 'istenteremtette lények benső létstruktúrája, természete és lényege. Már a Szentírás első fejezeteiben leszűrődött az ember ősi ismerete és megtapasztalása saját lényéről, különösen teremtett lényéről, férfiúi és asszonyi minőségben. A jahvisták régebbi teremtésleírása (Gén 2, 4skk) az ember teremtését úgy mondja el, mint Isten első cselekvését egy teljesen antropocentrikusán tekintett világban. Az ember Isten szólítására mint szembenálló fél, mint Isten „partnere“ jelenik meg. Az egész Szentírásban seholsem fejeződik ki ennyire világosan az embernek egy személyes másik, egy „te“ felé való rendeltetése, mint ezekben a szövegekben. „És az Úristen így szólt: Nem jó az embernek egyedül lenni; hozzá hasonló segítőt akarok alkotni neki“ (Gén 2,18). Az ember tehát nem magányos teremtmény, hanem természettől fogva kiegészülésre való; ezt nem találja meg a teremtés többi részében, csupán egy emberi „te“: az asszony alakjában. Az itt említett „segítség“ nem csupán ebben vagy abban a dologban, vagy az emberre háruló fajfenntartásban való segítés, hanem egyszerűen magában az emberi életben. Az asszony mint a férfi segítője, embervoltának partnere, és megfordítva: így lehetne összefoglalni ezeknek a rövid mondatoknak ősi felismerését és kijelentésének lényegét. Még a nőtlen férfira és a hajadon nőre is valamiképpen érvényes ez, mert a férfi mindig a nőre utalt marad, a nő pedig a férfira; mindkettőnek igazi partnerségben, egymás társaként kell emberi feladatát betöltenie. Költői, képes kifejezéssel festi a Biblia Éva teremtését a férfi bordájából. Ennek az ábrázolásnak alapja az „erosz“-nak, a két nem egymás iránti vonzódásának adott ténye. Férfi és nő kapcsolatának legmélyebb formáját azonban az „egy testté válás“ állítja elénk, amely nemcsak múló nemi közösülés, hanem férfi és asszony teljes és visszavonhatatlan egyesülését jelzi — olyan közösséget, amely a vérségi kötelékeket is szét tudja szakítani: „Azért a férfi elhagyja atyját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, és lesz a kettő egy test“ (Gén 2, 24). Már itt célzás történik a házastársi szeretet sajátos jellegére: föltétien hűség kapcsolatát kívánja meg. Nem hiába jellemzi éppen az ószövetség Izrael népének Istenhez való viszonyát a hűség, 15
