Szolgálat 13. (1972)
Eszmék és események - Az emmauszi tanítványok (Lk 24)
szabad visszariadnunk az út végigjárásától, mert a cél maradandó. „Felhők az égen, latyak a földön: ilyennek kell lennie a tavasznak. De ez csak bizonyos ideig tarthat, előkészületül a száraz nyárra, tiszta égre és kemény földre. Különben semmi sem érik be. Választani kell: vagy virág maradunk és elhervadunk — vagy meghalunk és gyümölccsé leszünk" (G. Thibon). MARADJ VELÜNK (24,28-29). „Közben odaértek a faluhoz, ahova tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni." Idáig Jézus szinte ráerőltette a két emberre kegyelmeit, a megvilágosítást és a benső erőt. Az este végső, legnagyobb kegyelme még hátra van. Ezt nem erőlteti. Azt akarja, hogy erre kifejezetten meghívják. így történik ez mindig újra. Talán megszokjuk, hogy kegyelmet kegyelemre kapjunk. Aztán egyszerre szünet áll be, úgy mint akkor Emmauszban, és az a benyomásunk, mintha az Űr tovább akarna menni. Pedig ez csak szeretetének csele, hogy észrevegyük: most különösen kell igyekeznünk, hogy még nagyobb kegyelmekben részesüljünk. A társadalmi érintkezésnek megvan a maga nyelve és azt helyesen kell értelmezni. Hasonló a helyzet az Úr belső vezetésével. Próbáljunk finom érzéket kifejleszteni. — „Azok marasztalták: Maradj velünk." Az Úr egyszer azt mondta: „A mennyország erőszakot szenved és az erőszakosak ragadják el azt." (Mt 11, 12). A szentek tudták, hogy az embernek gyakran küzdenie kell Istennel, unszolnia kell Öt. És az Úr vár erre, mint a komoly szeretet bizonyítékára. — „Mert esteledik és a nap már lemenőben van." Tapintatos figyelmük bármelyik idegenre kiterjed. Semminek sincs az Úron nagyobb hatalma, mint a szívélyes felebaráti szeretetnek. EKKOR MEGNYÍLT A SZEMÜK (24,30-31). „Betért hát, hogy velük maradjon." Amilyen egyszerű ez a mondat, olyan egyszerű Jézus velünkléte. Nem akar az embertől semmi bonyolult jámborkodást, hanem azt, hogy természetes módon menjen elébe kívánságainak, sőt bizonyos mértékig előzze meg őket, hisz így kívánja a vendégszeretet. Nem egyhangú szegénység ez, hanem gazdag egyszerűség. — „Mikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük és megismerték." Nem kell okvetlenül az Eucharisztiára gondolnunk. Minden nép, de különösen a keletiek hagyományában a közös étkezés jobban összefűz egymással, mint a beszélgetés. Most már elérkezett az a pillanat, amikor Jézus megismertette magát, tekintete a lelkűkbe hatolt, hangjának csengése félreismerhetetlenné vált. Ekkor lett húsvét ennek a két embernek a szívében. „És eltűnt szemük elöl". Igaz, velük marad mindvégig (Mt 28, 20), de nem láthatóan, az élmény vigaszával. Vigasztalása idelenn mindig csak jön és távozik. Mindaddig, míg majd ö végleg eljön és itt is marad. I HÁT NEM LÁNGOLT A SZÍVÜNK? (24,32-35) „Amikor beszélt az úton és kifejtette az írásokat." Az Evangélium hirdetésében mindenekelőtt az a 82
